Virtuális billentyűzetek

Virtuális billentyűzetek

2001. november 18. 19:44, Vasárnap
A hordozható készülékek esetében az adatbevitel sokszor nem a legkényelmesebb feladat. Sok mobil eszközhöz vagy nincs is billentyűzet vagy túlságosan kicsi. Ezért a cégek megpróbálnak olyan megoldásokat kifejleszteni, amelyek kényelmesebbé tehetik a kis méretű készülékek használatát.

A Comdexen a Samsung és a Senseboard is bemutatta azokat az új eszközöket, amelyeket akár virtuális billentyűzetnek is nevezhetünk. Ennek oka, hogy a felhasználónak gombok nélkül kell a billentyűzetet használnia, így tulajdonképpen a levegőben ír. Az új készülékek pedig az újak vagy a kéz izmainak mozgását érzékelik, és ezek alapján határozzák meg a bemeneti karaktereket.

A két cég által bemutatott virtuális billentyűzetek eltérő működési elveken és technológiákon alapulnak. A Senseboard billentyűzet két gumiból készült, speciális párnából áll, amelyeket a felhasználónak a tenyerére kell felerősítenie. Ezt követően elkezdheti a szövegbevitelt a láthatatlan billentyűzeten. Természetesen a kiállításon a látogatók ki is próbálhatták az új eszközt, azonban az nem aratott túl nagy sikert. Amikor az egyik látogatót megkérték, hogy írja be a Comdex szót, akkor a virtuális billentyűzethez csatlakoztatott készülék kijelzőjén a következő szó jelent meg: "DNiSP".

A Senseboard billentyűzet a felhasználó kézizmainak mozgását figyeli. Ezzel szemben a Samsung által kifejlesztett Scurry nevű eszköz az ujjak térbeli mozgását érzékeli. A kiállításon a Samsung billentyűzete hatékonyabbnak bizonyult, mint a Senseboard. Mindkét eszközről elmondható, hogy még egy kicsit nagyok, főleg ahhoz képest, hogy hordozható készülékekhez fognak készülni. A cégek viszont ígérik, hogy a piacra kerülő termékek már kisebbek lesznek. Sőt ezeket már vezetékek nélkül is lehet majd használni, ugyanis támogatni fogják a Bluetooth előírásokat.

A Senseboard virtuális billentyűzete várhatóan a jövő év elején jelenik meg, és körülbelül 150 dollárba fog kerülni. A Samsung Scurry először Koreában kerül piacra, és 50 dollárért lehet majd megvásárolni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások