Genetikailag módosított szuper-sportolók

Genetikailag módosított szuper-sportolók

2001. december 2. 16:11, Vasárnap
Tudósok figyelmeztetnek, a sportolók elérkeztek a doppingszerek azon határához, amikor a tabletták és injekciók helyett már a genetika által eszközölhető módosításokat vesznek igénybe erejük és állóképességük fokozásához. Becslésük szerint a 2012-es olimpia lehet az első ahol mesterségesen előállított szuper-atléták rajthoz állnak majd.

A pénteken megtartott "Gének a sportban" témájú konferencia arra figyelmeztet, hogy a génkezelés - melyet eredetileg kóros elváltozások kezelésének elősegítéséhez ajánlanak - visszaélésekre ad lehetőséget a teljesítmény növelésében. Több sportterületen dolgozó tudós máris sürgeti az ilyen irányú tesztek kifejlesztését, mellyel leleplezhetik a génkezelésen átesett sportolókat. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság is aggodalmát fejezte ki és létrehozott egy géndopping tanácsadó testületet.

Három évvel ezelőtt egy egész csapatot zártak ki a Tour de France küzdelmeiből, miután a kerékpárosok szervezetében erythropoetin (EPO) jelenlétét mutatták ki. Ez a hormon a vörös vérsejtek számát növeli, ezáltal növelve az oxigén ellátást így fokozva a versenyző állóképességét. Hátulütője, hogy sűrűbbé teszi a vért - a 20 kerékpárosból egy az EPO használatának következményeként meghalt. Manapság a sport nagy iramú versenyt diktáló világában a győzelemért nem egy atléta hajlandó kockáztatni egészségét és hírnevét.

Ben Johnson
Dr. Hugh Montgomery a London College Egyetem genetikusa egyike azoknak, akik az ismert gének sebességre és erőre gyakorolt hatását tanulmányozzák, aki óvatosan nyilatkozik a teljesítmény fokozó genetikai anyagok kimutathatóságáról.

A kanadai sprinter, Ben Johnson volt az, aki az eddigi legnagyobb olimpiai dopping botrányt kirobbantotta 1988-ban. Akkor megfosztották a 100 méteren megszerzett bajnoki címétől és világcsúcsától, miután a tesztek pozitív eredményt hoztak, és teljesítménynövelő szereket mutattak ki. Vannak azonban olyanok is, akik természetes úton jutottak hozzá genetikai előnyökhöz. Egy olimpiai sífutó genetikai mutációja érmet hozott - vére természetes úton tartalmazott 50 százalékkal több vörös vérsejtet, mint ami egy átlagos ember esetében jellemző, ezáltal jelentősen nagyobb állóképességgel rendelkezett, mint versenyzőtársai.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások