Éden, megszakításokkal

A Standford Egyetem egyik kutatója, Norman Sleep geofizika professzor egy új, és első ránézésre meglehetősen merész elképzeléssel állt elő az élet őstörténetére vonatkozóan. Szerinte a Földön az élet nem csak egyszer született meg. A Holdat létrehozó ütközés utáni néhány-száz millió évben több olyan nagy becsapódás történhetett, amely teljesen vagy majdnem teljesen elpusztította az épphogy kialakult és elterjedt életet.

A Holdat létrehozó kataklizma - egy Mars-méretű égitest Földnek ütközése - 4,5 milliárd évvel ezelőtt történt. A két égitest összeolvadása megolvasztotta bolygónk épphogy megszilárdult kérgét. Ha volt is élet akkoriban bolygónkon, az biztosan elpusztult, és nyoma sem maradt. A legrégebbi életnyomok 700 millió évvel később, azaz 3,8 milliárd éve keletkeztek, de nem nevezhetők kezdetlegesnek, tehát az életnek valamikor korábban kellett megszületnie. Nagy idő 700 millió év, viszont ez alatt több, igen nagy méretű kisbolygó is becsapódhatott a Földbe. Ha ezeknek a mérete elérte a dinoszauruszokat kipusztító kisbolygó méretének a tízszeresét, akkor a becsapódásokat követően akár több ezer évig is lakhatatlan volt a Föld. Egy párszáz kilométeres kisbolygó becsapódása az óceánokat részben, vagy egészen elpárologtatja. A levegőbe kerülő nagymennyiségű vízgőz és forró por hatására jelentősen megemelkedik a felszíni nyomás, és a hőmérséklet 1000 C-ra nő, elpusztítva minden életet. Azaz hogy mégsem. Vannak olyan hőkedvelő baktériumok, amelyek akár 100 C feletti hőmérsékletet is kibírnak. A felszínen uralkodó viszonyokat ezek sem tudnák elviselni, de 800-1000 méteres mélységben már túlélhetnék a katasztrófát. Ez a mélység már véd a felszín melegétől, és a Föld belső hője sem teremt elviselhetetlen körülményeket. Az elképzelés atyja ezt az övezetet "Goldilocks"-övezetnek nevezte el. A hőmérséklet csökkenésével azután fokozatosan újra visszatérhet az élet a felszínre.

A fentebb vázolt forgatókönyv helyességét jelenleg semmilyen közvetlen bizonyíték sem támasztja alá. Vannak azonban közvetett bizonyítékok. Első helyen említendő, hogy a ma élő élőlények három nagy csoportja - archeobaktériumok, prokarióták (vagy baktériumok) és eukarióták – közül kettőnek (az archeobaktériumoknak és a prokariótáknak) a fejlődése olyan szervezetekkel kezdődött, amelyek a magas hőmérsékletet kedvelik. Erre abból következtetnek, hogy a két csoportot alkotó fajok között nagyon sok olyan van, amelyik 80 C felett érzi jól magát. A jelenleg ismert fajok közül a leghőállóbb akár 115 Celsius-fokos környezetben is megél.

A másik, szintén közvetett bizonyíték geofizikai természetű. A Holdat létrehozó becsapódás és a jelenleg ismert legősibb életnyomok létrejötte közötti több százmillió évben több, de maximum 20 nagyobb kisbolygó csapódott a Földbe. Két-két becsapódás között évmilliók teltek el, ami alatt a túlélő organizmusok újra elterjedhettek az egész bolygón, vagy maga az élet újra kialakulhatott.

Az is elképzelhető, hogy a becsapódások olykor a felszín alatti védett övezeteket is sterilizálták. Azonban ez sem jelenteti azt, hogy mindennek elölről kellett volna kezdődnie. Egy kellően nagy meteorit becsapódásakor a bolygók anyagának egy része kiszakadhat, és maga is meteorittá válhat. Ha egy ilyen kődarabban baktériumok is vannak, akkor azok más égitestek felszínére is eljuthatnak. Néhány körülmény kedvező alakulása esetén a baktériumok túlélhetik az űrutazást és a leszállást is, így elszaporodhatnak a célégitesten, amennyiben ott megfelelőek a viszonyok. Az élet keletkezésének idején a Naprendszerben két, esetleg három ilyen bolygó lehetett: a Föld, a Mars és esetleg a Vénusz. Az egyik égitesten kialakuló élet menedéket lelhetett egy másikon, majd egy újabb becsapódást követően visszatérhetett szülőföldjére.

Bármennyire is fantasztikumnak tűnik a fentebb vázolt elgondolás egyáltalán nem lehetetlenség. Tény, hogy mélyfúrásokkal nagymélységből is kerülnek elő mikroorganizmusok, hogy vannak 100 C körül is életképes élőlények, hogy a Mars egykor melegebb és nedvesebb volt, és hogy akkoriban gyakrabban hulltak nagyobb kisbolygók a Földre. Az űrutazó mikrobák kérdése intenzív kutatások tárgya, és az eddigi eredmények nem zárják ki a lehetőséget. A fentiek ellen szól, hogy a kérdéses időpontban a Föld kérge lényegesen melegebb lehetett, mint ma.