Jó úton halad az Xbox európai, japán megjelenése

Jó úton halad az Xbox európai, japán megjelenése

2002. január 10. 12:58, Csütörtök
A közelmúltban játékkonzol-gyártó oldaláról is bemutatkozott szoftveróriás Microsoft a napokban kiadott sajtóközleménye szerint jó úton jár affelé, hogy az Xbox konzol a tervezett két-három hónapon belül megjelenjen Európában, illetve Japánban.

Az Egyesült Állmokban komoly sikert arató Xbox játékkonzol a Microsoft vezetői szerint minden valószínűség szerint időben megjelenhet majd Európában és Japánban is, mivel az ezirányú előkészületekben jelenleg semmilyen késés, illetve fennakadás nem tapasztalható.

Robbie Bach, a szoftveróriás Xbox részlegének vezetője egy interjú során elmondta, hogy a társaság tervei szerint az Xbox február 22-én jelenik meg Japánban, az európai debütálás várható ideje pedig március 14. "Mindkét határidő könnyen tarthatónak tűnik" - mondta Bach.


A Las Vegas-i Consumer Electronics Show kiállításon a Microsoft vezetői elmondták, a társaság elérte azon célját, hogy a november 15-ei kiadást követően még a 2001-es évben mintegy 1,5 millió Xbox játékkonzolt értékesítsen az amerikai piacon. A felmérések szerint a felhasználók átlagosan 3,2 játékszoftvert vásároltak Xbox konzoljuk megvételekor. A Microsoft úgy véli, mindez bizonyítja a szoftverkészítők számára, hogy az Xbox egy életképes platform a játékkonzol piacon. "Úgy hisszük, sikerült felkerülnünk a listára" - mondta Robbie Bach.

A szoftvercég terveiben egyébként a társaság júniusban végződő pénzügyi évének végéig mintegy 4,5 - 6 millió eladott Xbox játékkonzol szerepel, ami nagyjából azt jelenti, hogy a társaság az idei év első felében 3 - 4,5 millió konzolt tervez értékesíteni a globális piacon. A Microsoftnak komoly tervei vannak az Xbox szoftverekkel kapcsolatban is. Az óriáscég azt szeretné elérni, ha a játékkonzolhoz az év végéig összesen mintegy 150 játékszoftver készülne el, illetve kerülne forgalomba.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások