Robbanás várható az LCD piacon

Robbanás várható az LCD piacon

2002. január 16. 11:36, Szerda
Mint az köztudott, a komplett számítógép konfigurációk és a különböző számítógépes perifériák eladási mutatói nagyjából 2000 augusztusa óta elszomorító képet mutatnak, azonban van a hardver piacnak egy olyan szegmense, mely az elmúlt hónapokban mind gazdasági, mind technológiai tekintetben rohamos fejlődésen ment keresztül. Ez nem más, mint az LCD (Liquid Crystal Display) kijelzők piaci szegmense, mely szegmens mostani eladási mutatói sokakat a PC piac aranykorának (90-es évek közepe) eladási mutatóira emlékeztetnek.

Rhoda Alexander, a monitorok piackutatásával foglalkozó Stanford Resources-iSuppli cég igazgatója az üggyel kapcsolatban a napokban azt nyilatkozta, hogy míg a 2000-es esztendőben csak 6,4 millió darab lapos, azaz LCD monitort adtak el világszerte, addig a tavalyi évben már több mint kétszer ennyit, egész pontosan 13,5 millió darabot, vagyis az LCD piacon mostanság tapasztalható fejlődés több mint dinamikus. Alexander szerint az LCD piac számára az idei esztendő is rendkívül sikeres lesz, ugyanis az előrejelzések azt mutatják, hogy az otthoni és üzleti felhasználók 2002-ben összesen mintegy 23,5 millió LCD monitort vásárolnak majd világszerte, sőt elképzelhető, hogy az eladási adatok egy év alatt újfent megduplázódnak. Szakértők szerint az LCD technológia térnyerésében óriási szerepe van annak, hogy a Dell Computerhez és az Apple Computerhez hasonló nagy számítógépgyártó cégek kiállnak az LCD kijelzők mellett, vagyis egyre több LCD monitoros konfigurációt hoznak forgalomba. Ezen nagy cégek egyébként nagyon komoly összegeket ölnek abba, hogy különböző promóciós tevékenységeken keresztül a felhasználókat megismertessék az LCD monitorok által nyújtott előnyökkel, vagyis többek között a teljesen lapos kijelzővel, a kis méretekkel és a minimális áramfelvétellel.

Egyes szakértők szerint a jelentős mértékű árcsökkentések következtében az LCD kijelzők annyira népszerűek lesznek az idei esztendőben, hogy a gyártók egyszerűen nem tudnak majd annyi LCD monitort piacra dobni, amennyire igény mutatkozik. Az LCD monitorok közül a 15 colos képátlóval rendelkező modellek a legkelendőbbek, így várhatóan ezen monitorok piacán fordulhat elő a legnagyobb hiány. Az LCD árak közelmúltbéli csökkenéséről egyébként mindent elmond, hogy míg 1997-ben 2000 dollárba került egy 14 colos, azaz low-end LCD monitor, addig ma, azaz 2002-ben a kiváló minőségű 15 colos modellek már pár száz dolláros áron megvásárolhatók. Arról sem szabad megfeledkeznünk azonban, hogy egyes piaci elemzők azzal fenyegetnek, hogy az LCD monitorok elterjedését követően, már az idei évben komoly árnövekedéssel kell számolnunk.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások