A világ legnagyobb kapacitású 1,8 colos merevlemezei

A világ legnagyobb kapacitású 1,8 colos merevlemezei

2002. január 18. 17:56, Péntek
A Toshiba első, 2 GB kapacitású, 1,8 colos merevlemeze 2000 májusában került piacra. A cég látva a meghajtójának sikeres szereplését folytatta a fejlesztéseket, melyek eredményeképpen 2001 júniusában megjelent a kis adattároló eszközének 5 GB-os változata. Ez a modell is nagy népszerűségnek örvend, hiszen például az Apple iPod digitális audiolejátszóban is megtalálható, amely így akár 1000 darab MP3 formátumú fájl tárolására is alkalmas. Érdekes módon eddig egyik cég sem akarta megerősíteni, hogy az iPod-ban valóban az 5 GB-os Toshiba meghajtó található, de a szakemberek szerint egyedül ez a meghajtó elég kicsi az Apple audiolejátszójához.

A Toshiba legújabb 1,8 colos merevlemezei az eddigi modellekhez képest jóval nagyobb kapacitással rendelkeznek, hiszen az egyik 10, míg a másik 20 GB adat tárolására alkalmas. A cég szerint az új meghajtók a jövőben elsősorban a hordozható audiolejátszókban fognak helyet kapni, de valószínűleg egyes kéziszámítógépekbe is belekerülnek majd. Amy Dalphy, a Toshiba szóvivője szerint a különböző audiolejátszókba az 1,8 colos merevlemezek használhatók fel optimálisan, és a sok esetben alkalmazott 2,5 colos meghajtók túl nagyok. Amy Dalphy elmondta, hogy több céggel is folytatnak tárgyalásokat annak érdekében, hogy az új adattároló eszközöket minél szélesebb körben lehessen felhasználni.

A Toshiba legújabb, 10 GB kapacitású merevlemezének nagysága 54 x 78,5 x 5 milliméter, míg a súlya 51 gramm. A 62 grammos, 20 GB-os modell mindössze három milliméterrel vastagabb. A kisebb kapacitású meghajtóban egy, míg a másikban két darab lemez található, amelyek 35,26 gigabit/négyzetinches adatsűrűséget biztosítanak. Az új merevlemezek 512 KB-os pufferrel rendelkeznek, és az ATA-5 interfésszel kompatibilisek. Az átlagos elérési idejük a cég szerint 15 milliszekundum.

A Toshiba 1,8 colos, 20 GB kapacitású merevlemeze februárban, míg a 10 GB-os meghajtója márciusban kerül piacra.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások