A Sun is használ majd x86-os processzorokat

A Sun is használ majd x86-os processzorokat

2002. február 13. 17:47, Szerda
A Sun Microsystems a héten számos, immár lassan évek óta folyó találgatásnak vetett végett akkor, amikor bejelentette, hogy hamarosan x86-alapú processzorokkal szerelt szerver számítógépeket is piacra kíván dobni, amire a cég történetében eddig még nem volt példa. Szakértők szerint a mostani bejelentés, valamint az a közelmúltbeli bejelentés, mely szerint a Sun egyre szélesebb körben kíván Linux operációs rendszert használni, egyértelműen annak a jele, hogy a Sun Microsystems háza táján a közeljövőben nagy változások következnek majd be. Aki egyébként esetleg nem tudná, a Sun Microsystems az eddigiekben kizárólag a saját Sparc processzor architektúrájára épülő szerver számítógépek forgalmazásával foglalkozott, vagyis a Sun mostani bejelentése mindenképpen szenzációértékű.

A Mountain View-i (Kalifornia) székhelyű Sun Microsystems képviselői a napokban egész pontosan azt mondták, hogy a Sun a közeljövőben olyan általános felhasználású egy, illetve több processzorral szerelt x86-alapú szerver számítógépet fog piacra dobni, melyeken Linux tölti majd be az operációs rendszer szerepét. A Sun Microsystems képviselői a cég ezen döntését azzal indokolták, hogy a Sun felismerte, hogy manapság egyre nagyobb igény mutatkozik a relatíve kedvező árú, megfelelően skálázható szerver számítógépek iránt. A cég képviselői ezenkívül már azt is elárulták, hogy az első x86-alapú, Linuxos Sun szerverek a Sun már jól bejáratott kereskedői hálózatán, illetve akár online módon is megrendelhetők lesznek.

Egyelőre kérdéses, hogy a közeljövőben debütáló első x86-alapú rendszerei esetében a Sun Microsystems mely chipgyártó termékeit választja majd, így nyitott kérdés, hogy a Sun az IA-64 architektúra mellett kardoskodó Intel Corporationnel, avagy az első 64 bites processzorát várhatóan fél éven belül piacra dobó Advanced Micro Devices-zel (AMD) lép majd frigyre. Szakértők szerint a Sun Microsystems x86 ellenessége először akkor enyhült, amikor a Sun 2000 szeptemberében felvásárolta azt a Cobalt Networks nevű céget, mely immár hosszabb ideje gyárt sikeres, AMD és MIPS-alapú processzorokra épülő szerver számítógépeket.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások