A Microsoft megoldást keres a japán Xbox-ok hibájára

A Microsoft megoldást keres a japán Xbox-ok hibájára

2002. március 7. 16:38, Csütörtök
Egyre több japán felhasználó viszi vissza Xbox játékkonzolját a boltba, mivel a játékgép sokak szerint összekarcolja a lemezeket. A Microsoft a hibás konzolok ingyenes cseréjét, illetve javítását ígéri.

A Microsoft Japán részlege a napokban közölte, hogy a társaság kicserél minden olyan Xbox játékkonzolt, amely valóban hibásnak bizonyul. A szoftveróriás emellett kicseréli az összes olyan szoftvert, amelynek lemezét a hibás eszköz karcolta össze. "Nem neveznénk ezt visszahívásnak" - mondta Midori Takahashi, a Microsoft szóvivőnője hozzátéve, hogy a DVD lemez szélén esetlegesen keletkező karcok nem okoznak problémát a lemez beolvasásakor.


A redmondi (Washington) központú óriáscég két héttel ezelőtt adta ki az Xbox játékkonzolt a világ egyik legjelentősebb konzolpiacának számító Japánban. Mint a társaság elmondta, a lemez helytelen behelyezése, illetve egyes esetekben a tálca hibája miatt keletkező karcokról az Egyesült Államokban is érkeztek jelentések a konzol tavaly novemberi kiadását követően. Takahashi elmondása szerint a társaság egyelőre azonban nem tudja pontosan, mennyibe fog kerülni a hibás játékkonzolok, illetve az összekarcolt lemezek kicserélése.

Bár a Microsoft nem közölt hivatalos információkat az ügyben, egyes hírek szerint a társaság az Xbox japán kiadását követő harmadik napig mintegy 125 ezer darab Xbox játékkonzolt tudott leszállítani az országba.

Az Xbox elsőszámú konkurenciájának számító, piacvezető Sony Playstation 2 játékkonzollal szintén merültek fel hasonló problémák az eszköz 2000-es kiadását követően.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások