A Dell Computer kiválóan teljesít

A Dell Computer kiválóan teljesít

2002. március 13. 09:58, Szerda
A Dell Computer képviselői a napokban nem kis büszkeséggel jelentették be, hogy jelen pillanatban az Egyesült Államok személyi számítógéppiacán a Dell Computer foglalja el a legelőkelőbb pozíciót. Szakértők szerint korántsem meglepő, hogy a Dell Computer ennyire feltört az amerikai számítógépes piacon, hiszen a Dell Egyesült Államokbeli diadalútját már akkor sejteni lehetett, amikor a cég képviselői az elmúlt év elején bejelentették, hogy a Dell Computer az eladott vállalati és otthoni számítógépek összességét tekintve a világpiac vezető cégévé nőtte ki magát.


A Dell Computer szóvivője a mostani bejelentés kapcsán elmondta, hogy a Dell a tavalyi év negyedik negyedévében több mint 1 millió személyi számítógépet adott el az amerikai piacon, ami mindenképpen jelentős előrelépést jelent ahhoz képest, hogy a 2000-es esztendő hasonló időszakában csak mintegy 380 ezer darab Dell gyártmányú PC-t adtak el Amerikában. A Dell Computer eladási mutatóinak ilyen jelentős mértékű javulását természetesen a cég piaci részesedésén is le lehet mérni, ugyanis a Dell az amerikai piacon immár 20,13 százalékos részesedéssel rendelkezik, és megelőzi a piac 20,05 százalékát uraló Hewlett-Packardot. Szakértők egybehangzó véleménye szerint a Dell Computer közelmúltbéli teljesítménye mindenképpen becsülendő, hiszen a Dell az Egyesült Államok számítógéppiacán alig két évvel ezelőtt még csak az ötödik helyen állt, piaci részesedése pedig még a Hewlett-Packard részesedésének a negyedét is alig érte el. Ehhez képest a Dell Computer ma már maga mögött tudhatja a Hewlett-Packardot, ráadásul arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a Dellnek egy rendkívül nehéz gazdasági időszakban sikerült feltörnie a csúcsra, ami a cég érdemeit még tovább fokozza.

Az otthoni személyi számítógépek világpiacán a Dell Computer ugyan még csak a harmadik pozícióban van, azonban az utóbbi időkben jelentős mértékben növekedett a Dell világpiaci részesedése is. Ebben a piaci szegmensben 10,6 százalékos részesedésével jelen pillanatban a Hewlett-Packard van a legelőkelőbb pozícióban, a második helyezett Compaq Computer, illetve a harmadik helyezett Dell Computer piaci részesedése pedig 9,1, illetve 8,9 százalék. Összehasonlításképpen a Dell Computer egy évvel ezelőtt még csak 3,9 százalékos részesedéssel rendelkezett az asztali személyi számítógépek világpiacán, vagyis a Dell az utóbbi hónapokban minden tekintetben átlagon felül teljesített. A Dell Computer előretörését egyébként leginkább a Gateway szenvedte meg, mely cég 14 százalékos világpiaci részesedése egy év alatt 7,9 százalékra esett vissza.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások