Észrevétlenül közelített az aszteroida

Észrevétlenül közelített az aszteroida

2002. március 20. 12:39, Szerda
Az egyik legnagyobb aszteroida, ami valaha is bolygónk közelébe került, március 8-án elsuhant a Föld mellett, azonban senki nem rögzítette az esetet, csak négy nappal később figyeltek fel a tényre.

Az objektum, aminek a 2002 EM7 nevet adták, nehezen észlelhető volt, mivel kifelé mozgott pályájának legbelső pontjáról, a Naptól 87 millió kilométerre. Amikor legközelebb haladt el a Föld mellett - a Hold távolságának másfélszeresére - túl közel volt a Naphoz, hogy láthatóvá váljon. Az ebből a vakfoltból érkező aszteroidák láthatatlanok a csillagászok számára. Ha egy eddig ismeretlen objektum közeledne ebből a zónából ütközési pályán a Földdel, nem lehetne azonosítani, mígnem olyan közelségbe ér, amikor már késő bármilyen beavatkozás. A csillagászok számos felhívást intéztek az utóbbi években a Föld-közeli objektumok katalogizálására és pályáik pontosabb meghatározására irányuló anyagi támogatás érdekében. Ez lecsökkentené az ismeretlen objektumok számát, és időben figyelmeztetne a lehetséges jövőbeni ütközésekre.

Az MIT Lincoln Laboratory által működtetett aszteroida-vadász teleszkóp vette észre elsőként az új aszteroidát március 12-én, amint távolodott a Földtől és láthatóvá vált a fényes oldala. A Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központja további megfigyelések után kiszámította pályáját. Timothy Spahr csillagász szerint 323 napos pályával rendelkezik, ami több mint 188 millió kilométerre viszi a Naptól. Szabad szemmel nem látható, így a 2002 EM7 túl kicsi hogy "veszélyes aszteroidának" minősítsék. Ennek ellenére mérete valahol 50 és 100 méter között lehet, ami nagyobb, mint a szibériai Tunguzkában felrobbant példány, ami 1908-ban 2000 négyzetkilométernyi terület tarolt le.

Brian Marsden, a Harvard-Smithsonian részéről elmondta, hogy a mostani objektum felkerült a Földet legjobban megközelítő objektumok tízes listájára, melyek közül mindössze egy volt nagyobb a mostaninál, az 1996 JA1, ami 1996. május 19-én haladt el a Föld mellett, nagyjából ugyanilyen távolságra. A felfedezést csatolják azon aszteroidák listájához, melyek a következő században összeütközhetnek a Földdel. Az előzetes számítások alapján a 2002 EM7 számos eséllyel rendelkezik, hogy találkozzon a Földdel abban a periódusban. Ha az esélyeket nézzük, melyek egy a hatmilliótól, egy a milliárdig terjednek, nem kell túlzottan aggódnunk, a további vizsgálatok növelhetik ezeket a számokat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások