A Microsoft felvásárolja a Nintendot

A Microsoft felvásárolja a Nintendot

2002. április 1. 00:01, Hétfő
Az MS mindig is tudta, hogy kell a legnagyobb bejelentéseket a legrosszabb időpontban megtenni. Tegnap, húsvét vasárnapján szivárogtatták ki ugyanis az első információkat a már több mint fél éve tartó Microsoft-Nintendo tárgyalások végeredményéről: a redmond-i székhelyű óriás 3.2 milliárd dolláros vételárat ad a játék-konzolok piacának egyik meghatározó szereplője, a japán Nintendo részvényeinek 65 százalékáért.

Az MS ezzel a tranzakcióval két legyet üt egy csapásra: egyrészt kikapcsolja a versenyből egyik legnagyobb ellenfelét (a Microsoft tavaly lépett be a konzolok piacára Xbox nevű, rendkívül sikeresnek bizonyult termékével), másrészt pedig megszerzi az eddig a Nintendo kezében lévő, nagy értékű franchise-okat, (Mario, Pokemon, Zelda) melyek valószínűleg jelentős előnyhöz juttatják majd a másik nagy vetélytárs, a Sony (és az ő Playstation 2-je) ellen vívott harcban.

Noha az üzlet megkötését még nem jelentették be hivatalosan (erre információink szerint csak valamikor a hét második felében kerül sor) a két cég vezető személyiségeinek tegnapi nyilatkozataiból már egyértelművé vált, hogy a megállapodás gyakorlatilag létrejött, már csak az apróbb részletek tisztázása van hátra.

"Nagyon izgatottak vagyunk, ez a megállapodás rendkívül nagy előrelépés mindkét cég számára" - nyilatkozta George Fooler, a Microsoft Távol-keleti régióért felelős kereskedelmi igazgatója. Fooler azt is elmondta, hogy a Nintendo márkanevet nem kívánják teljesen megszűntetni, a japán cég népszerű, hordozható Gameboy Advance-a továbbra is ezen a márkanéven fog futni. A Nintendo "asztali" gépére, a Gamecube-ra pedig furcsa sors vár: a benne található miniDVD-ket alkalmazó technológia lesz az alapja az MS egyelőre még fejlesztés alatt lévő, "Xpert" kódnéven futó hordozható masinájának.

A Gamecube-ok gyártását éppen ezért csak 2002 szeptemberéig folytatják (eddig tartanak ki az eddig már legyártott alkatrészek és összetevők), utána már csak a felhalmozott raktárkészletet fogják értékesíteni. Nagy kérdés, hogy mi lesz a Gamecube-ra fejlesztett játékokkal? Annyit már biztosan tudni, hogy a Nintendo belső fejlesztésű, és second party (pl. Rare) játékai közül csak azok jelennek meg az eredeti platformra, melyek már átlépték a béta fázist, így legkésőbb az év végéig a boltok polcaira kerülhetnek- ezek után az MS nem kíván foglalkozni a GC-bal, mint játékplatformmal.

A többi, fejlesztés alatt álló GC játék (természetesen) Xbox-on lát majd napvilágot, sok exkluzív címmel (Mario Sunshine X, Pokemon Leauge Revival) gazdagítva a fekete konzol játékkínálatát. Az Xbox-ra való áttérés sok cím esetében tartalmi változást is jelenteni fog: a sokak által várt új Zelda például komoly grafikai/játékmenetbeli változtatásokon esik majd keresztül, és magát a fejlesztést is átadják az amerikai illetőségű Rockstar Attitude-nek (az exID-s John Romero új cége). Romero-ék az ígéretek szerint jelentősen felgyorsítják majd a játék fejlesztését, így az már idén karácsony előtt megjelenhet.

"Én vagyok a világ első számú Zelda rajongója" - nyilatkozta tegnap Romero az egyik legnagyobb japán online gamerlapnak, az Ikarai Shinji-nek - "A játékosok kőkemény akcióra számíthatnak, meg akarjuk mutatni a főhős felnőttebb oldalát is."

A Microsoft a Nintendo felvásárlásával kétségtelenül nagy lépést tett a felé, hogy rövid időn belül a játékpiac domináns szereplőjévé váljon, komolyan fenyegetve ezzel a Sony fél évtizedes uralmát - kíváncsian várjuk a további fejleményeket.

2002. 04. 02.
Kedves Olvasóink! A fentebbi hír Liquid kolléga irodalmi munkásságának része, amelyet Április 1. alkalmából volt szíves az nagyközönség elé tárni. Tehát nem igaz, hogy a Microsoft megvásárolja a Nintendot, legalábbis egyelőre nem :)

A szerk.


Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások