Xbox DVD-ROM helyzetjelentés

Xbox DVD-ROM helyzetjelentés

2002. május 15. 13:13, Szerda
A DVD-ROM meghajtók gyártásával foglalkozó nagyobb tajvani és egyéb cégek különböző források szerint nagyon komoly lehetőséget látnak abban, hogy a Microsoft beszállítói legyenek, ugyanis az elsősorban különböző szoftvereiről ismeretes mamutcég közeljövőben debütáló második generációs játékkonzolja esetében rendkívül fontos szerephez jutnak majd ezek az eszközök. Mint ismeretes, a Microsoft a világ különböző régióiban egymás után csökkenti az Xbox árát, ezzel párhuzamosan pedig a konzolba szerelt DVD-ROM drive-ok ára is zuhanásnak indult. A Microsoft játékkonzoljába szerelt DVD-ROM meghajtók ára az elmúlt időszakban átlagosan 30 százalékkal csökkent, ami azt jelenti, hogy a gyártók amellett, hogy már az Xbox 2-vel szemezgetnek, az eredeti Xbox kapcsán is komoly konkurenciaharcot kell hogy folytassanak egymással.

Különböző források szerint jelen pillanatban a Thomson, a Samsung és a Philips szállít a Microsoft számára olyan DVD-ROM meghajtókat, melyeket a szoftvercég az elsőgenerációs játékkonzoljaiba integrál. Egyes, magukat megnevezni nem kívánó források állítása szerint az optikai adattároló eszközök piacán nemrégiben rendkívül dinamikus fejlődésnek indult Benq nevezetű cég is DVD-ROM drive-okat fog szállítani a Microsoft számára. A Philips-szel jó kapcsolatokat ápoló Benq egyébként a Microsoft számára némileg drágábban adja majd a DVD-ROM meghajtókat, mint amennyit a cég a teljesen hétköznapi, személyi számítógépbe szánt DVD-ROM meghajtókért kér. Egyesek tudni vélik, hogy míg az asztali számítógépekbe szánt DVD-ROM drive-ok darabjáért 40 dollárt, addig a Microsoft Xbox konzolokba szánt hasonló meghajtókért 42-45 dollárt kér a Benq, azonban a cég képviselői ezen értesüléseket sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták.

Szakértők szerint az említett gyártók mindegyike magasabb áron forgalmazza a Xboxba szánt DVD-ROM meghajtókat, mint az egyébként teljesen hasonló, ám nem az Xboxban, hanem asztali számítógépekben történő felhasználásra szánt társaikat. Ugyanezen szakértők szerint kérdéses, hogy az említett drive-ok ára közötti 2-5 dolláros árkülönbség meddig tartható fenn, ugyanis a Microsoft rendkívül agresszív Xbox árstratégiát alakít ki, így a Microsoft beszállítóinak egymással harcolva mindenképpen csökkenteniük kell majd áraikat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások