Kapható a Thoroughbred magos Athlon XP 2200+

Kapható a Thoroughbred magos Athlon XP 2200+

2002. június 28. 03:04, Péntek
Mint ismeretes, az Advanced Micro Devices hivatalosan június 10-én, tehát már jóval több mint két hete bejelentette legújabb csúcsprocesszorát, a 0,13 mikronos gyártási technológiával készülő AMD Athlon XP 2200+ chipet, ennek ellenére az eddigiekben kizárólag a szerencsésebb teszterek kezeiben fordultak meg ezen processzorok, ugyanis a számítástechnikai kereskedésekben egészen mostanáig nem lehetett kapni az AMD ezen újdonságát. Ez ügyben most változni látszik a helyzet, ugyanis a legfrissebb jelentések szerint a japán számítástechnikai boltokban pár napja feltűntek az első Thoroughbred, azaz Telivér magos Athlon XP 2200+ típusjelzésű processzorok, tehát a japán boltok jó szokásukhoz híven most is a világon legelőször tudhatják magukénak az AMD vadonatúj processzorait. Az ugyancsak 0,13 mikronos gyártási technológiával készülő, 1700+ - 2100+ típusjelzésű AMD processzorok egyébként egyelőre még Japánban sem kaphatók, megjelenésükre egy picit még várni kell.

Elmondások szerint jelen pillanatban tizenöt japán számítástechnikai kereskedésben lehet AMD Athlon XP 2200+ típusjelzésű processzort vásárolni, vagyis az AMD legfrissebb üdvöskéje egyelőre még a japán piacon sem számít tömegcikknek. A legújabb AMD chip ára a japán kereskedésekben egyébként 229 és 253 dollár között van, míg az újdonság hivatalos, AMD által közölt ára 241 dollár. Különböző források szerint ez a bevezető ár nem tart ki sokáig, az AMD ugyanis nemsokára ezen csúcsprocesszorra is kiható árcsökkentéseket hajt majd végre.

A japán felhasználók egyébként két különböző AMD Athlon XP 2200+ típusjelzésű processzor között választhatnak, ugyanis a japán piacon elmondások szerint egyaránt forgalomban van a régi, tehát 0,18 mikronos gyártási technológiával készülő, Palomino magos Athlon XP 2200+, valamint az új, 0,13 mikronos csíkszélességgel rendelkező, Thoroughbred magos Athlon XP 2200+. A felhasználók minden bizonnyal ezen utóbbi AMD processzort vásárolják majd leginkább, hiszen elődjénél kevesebbet fogyaszt, és a hőtermelése is kisebb, noha a benne rejlő tuning lehetőségek az eddig megjelent tesztek szerint elég szűkösek. A régebbi és az újabb technológiával rendelkező AMD Athlon XP 2200+ processzorokat egyébként nem túl nehéz megkülönböztetni egymástól, ugyanis külsőre is szemmel látható különbségek vannak köztük.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások