Jelszavak helyett ujjlenyomatok

Jelszavak helyett ujjlenyomatok

2002. augusztus 8. 02:01, Csütörtök
Az egyik iowai felsőoktatási intézmény hallgatói és oktatói szépen lassan elfelejthetik egyes jelszavaikat, ugyanis az intézményen belül ujjlenyomat leolvasó rendszereket honosítanak meg. A Des Moines Area Community College hallgatói közül azonban sokan nem díjazzák az ötletet, ugyanis egyesek úgy vélik, hogy az ujjlenyomat leolvasó rendszerek elterjedését követően a Nagy Testvér folyamatosan figyelni fogja őket, és külön érdekesség, hogy a Berkeley-ben található, jó hírnévvel büszkélkedő Kaliforniai Egyetem hallgatói is tiltakoznak az ilyen azonosító rendszerek bevezetése ellen, noha ezen egyetemen ilyen rendszereket egyelőre nem kívánnak alkalmazni.

Az iowai egyetem vezetői elmondások szerint azért döntöttek az ujjlenyomat leolvasó rendszerek bevezetése mellett, mert az elmúlt időkben számtalan problémát okozott, hogy a hallgatók gyakran elfelejtették jelszavaikat, ezenkívül pedig az oktatási intézmény vezetői az új azonosító rendszertől az általános számítógépes biztonság növekedését várják. Az egyetemen egyébként úgy oldották meg az újfajta azonosító rendszer gyors üzembe helyezését, hogy az intézmény számítógépeire ujjlenyomat leolvasóval ellátott egereket csatlakoztattak.

"Az eddigiekben számos olyan visszajelzést kaptunk hallgatóinktól, melyek szerint az egyetem számítógépes rendszere több biztonsági réssel rendelkezik, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy az ujjlenyomat leolvasó berendezések meghonosításával növeljük a rendszer biztonságát. Úgy vélem, hogy akkor cselekszünk helyesen, ha elébe megyünk a problémának, és nem akkor, ha esetleg késlekedve próbáljuk meg orvosolni azt" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Tony Paustian, az egyetem egyik dékánja.

Paustian elmondta, hogy az egyetem által alkalmazott ujjlenyomat leolvasó rendszerek a felhasználó hüvelykujjának meghatározó pontjai alapján végzik el a rájuk bízott azonosítási és beléptetési feladatokat. Az ujjlenyomat leolvasó rendszereket szépen lassan az egyetem összes számítógépes rendszere esetében be kívánják vezetni, és ha minden jól megy, akkor a következő szemeszterre ezen munkálatok be is fognak fejeződni. Számítógépes biztonsági rendszerünk akár a kormányzati, vagy a katonai rendszerekkel is felveszi majd a versenyt - mondta Paustian.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások