Kényes dokumentumokat loptak el a NASA-tól

Kényes dokumentumokat loptak el a NASA-tól

2002. augusztus 12. 22:49, Hétfő
A NASA, vagyis az Egyesült Államok Országos Repülésügyi és Űrkutatási Hivatala a napokban bejelentette, hogy a hivatal számítógépes bűnözés ellen munkálkodó nyomozói megkezdték a nyomozást azzal kapcsolatban, hogy a közelmúltban kik lophatták el a NASA azon szigorúan titkos katonai dokumentumait, melyek különböző következő generációs, újrahasznosítható űrjárművekkel kapcsolatos információkat tartalmaztak. Az említett dokumentumokról tudni lehet, hogy a jelenleg hatályban lévő törvények szerint szigorúan meg kell akadályozni, hogy más kormányzatok birtokába kerüljön, és egyesek már azt is tudni vélik, hogy a dokumentumokat egy latin-amerikai számítógépes bűnöző tulajdonította el a NASA-tól.

A NASA-tól kikerült dokumentumokban állítólagosan számos olyan információ és tervrajz szerepel, melyeket a NASA a Boeing Company-vel, illetve a Pratt & Whitney, valamint Aerojet cégek által közösen alapított leányvállalat fejlesztőmérnökeivel közösen készített. A NASA és az említett cégek vezetői az ellopott dokumentumokat különösen kényesnek titulálták, ami szakértők szerint azt jelenti, hogy a dokumentumok egyrészt a kereskedelmi forgalomban hamarosan megjelenő technológiákat, valamint katonai szempontból fontos adatokat is tartalmaznak. Katonai és nemzetbiztonsági szakértők szerint az incidensnek a közeljövőben számos nemzetbiztonsági és politikai vonzata lehet.

Bob Jacobs, az űrkutatási hivatal szóvivője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy az ismeretlen személy, vagy személyek által eltulajdonított dokumentumok számos szigorúan titkos információt tartalmaznak. Jacobs elmondása szerint az ominózus dokumentumokat a NASA egy elméletileg teljesen biztonságos, zárt adatbázisban tárolta. A NASA számítógépes bűnőzésre szakosodott nyomozói egyébként egyelőre azt sem tudják, hogy a kényes dokumentumokat pontosan honnan és milyen módon lopták el, így egyelőre azt sem lehet bizton állítani, hogy egy számítógépes hacker lopta el azokat. A NASA szakértői tehát tanácstalanok, eközben pedig egy RaFa néven tevékenykedő hacker a NASA-féle dokumentumokból már fel is töltött az internetre több mint 43 MB adatot, így többek között egy 15 részes PowerPoint prezentációt, mely részletes tervrajzokat tartalmaz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások