A SoI technológia miatt késik a Clawhammer

A SoI technológia miatt késik a Clawhammer

2002. szeptember 21. 14:18, Szombat
Az AMD elnökhelyettese szerint a 8. generációs Hammer processzorok késésének hátterében a Silicon-on-Insulator (SoI - szilícium a szigetelőn) technológia gyermekbetegségei állnak.

A processzorgyártó Advanced Micro Devices (AMD) az elmúlt napokban bejelentette, hogy 8. generációs Athlon processzorai (Clawhammer) a korábban tervezettnél hozzávetőleg három hónappal később, vagyis a jövő március/április táján jelennek meg. A konkrét okot a bejelentéssel egyidőben nem közölte az AMD, Richard Heye, a társaság plaform- és infrastruktúra fejlesztés részlegének elnökhelyettese pénteken azonban elmondta, hogy a csúszás elsősorban a SoI) technológiával kapcsolatban felmerült problémák eredménye.

A SoI technológia során a chipmag egyes szilíciumrétegei közé speciális, elektomosan szigetelő anyagot visznek fel, amely - részben - megakadályozza az áramszivárgásokat. Az áramszivárgások a jelenlegi processzorok több gigahertzes órajelén már jelentős problémákat okoznak, amelyből a leginkább szembetűnő a teljesítményfelvétel és hőtermelés növekedése, illetve a bizonytalanná váló működés.

A SoI technológiát alkalmazva lecsökken a chipek fogyasztása és hőtermelése, miközben a működési órajel tovább emelhető. Mint Heye azonban utalt rá, a technológia, amely az AMD-n belül a Hammer chipekben debütál, komoly nehézségek elé állítja a kutatókat, amelyeket ezidáig nem sikerült teljesen megoldani.

A Silicon-on-Insulator megoldás kiforratlansága azonban csak az érme egyik oldala. Szintén jelentős szerepet játszott a Hammer chipek debütálásának elhalasztásában, hogy az AMD a működési órajel növelése érdekében apróbb módosításokat kénytelen végezni a processzor magján.

Mint Heye azonban leszögezte, a Clawhammer processzorok a jövő év első negyedének végén biztosan megjelennek, és a második negyedévben már nagy mennyiségben is elérhetők lesznek. A chipek a vezető szerint 2003. végére általánosan elterjedhetnek a piacon, és akár az 1000 dollár alatti asztali rendszerekben is megtalálhatók lesznek.

Heye elmondása szerint az AMD csak a jövő évtől telepíti ki a 130 nm-es csíkszélességű, 7. generációs Athlon processzorok gyártását a tajvani United Microelectronics Corporation-höz (UMC). A Barton processzormagra épülő Athlon XP processzor a jövő év első negyedében jelenik meg, nagyjából a Clawhammerrel egyidőben. A chip, amely a Hammer változatokhoz hasonlóan SoI technológiára fog épülni, és kezdetben 2800+, illetve 3000+ modelljelzésekkel lát napvilágot, kizárólag UMC gyáraiban készül majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások