Nem lesz sikertermék a Tablet PC?

Nem lesz sikertermék a Tablet PC?

2002. november 6. 20:21, Szerda
Miközben a nagyobb számítógépgyártó cégek az elkövetkező napokban óriási hírveréssel jelentik majd be legújabb hordozható számítógépeiket, az úgynevezett Tablet PC-ket, a független szakértők korántsem biztosak abban, hogy a Tablet PC-k képesek lesznek beváltani a hozzájuk fűzött vérmes reményeket. Miközben a gyártók egymás után közlik azon előrejelzéseiket, melyek szerint a Tablet PC-k rövid időn belül ki fogják szorítani a piacról a hagyományos notebookokat, addig egy a Gartner Dataquest piackutató cég által a napokban nyilvánosságra hozott jelentésből kiderül, hogy a Microsoft Windows XP operációs rendszer speciális változatával ellátott újgenerációs eszközök piaci részesedése 2003-ban várhatóan csak 1, azaz egy százalék körüli lesz. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a jövő esztendőben várhatóan mindössze 425 ezer Tablet PC talál majd gazdára.

A Gartner Dataquest munkatársai elismerik, hogy a Tablet PC messze a legsikeresebb digitális toll alapú eszköz lesz, azonban ezzel együtt sem lesz belőle olyan sikertermék, mint amilyet a számítógépgyártók szeretnének. Leslie Fiering, a Gartner Dataquest alelnöke az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a közeljövőben várhatóan csak a bátrabb, újdonságok iránt nyitottabb felhasználók váltják le meglévő notebookjaikat Tablet PC-re.

A Gartner Dataquesthez hasonlóan az IDC piackutató cég munkatársai is úgy vélekednek, hogy a Tablet PC-k a kezdetekben semmiképp sem számítanak majd sikertermékeknek, noha az IDC egy kicsit derűlátóbb az üggyel kapcsolatban. Utóbbi piackutató intézet legfrissebb előrejelzéseiből kiderül, hogy 2003-ban várhatóan mintegy 575 ezer Tablet PC talál majd gazdára világszerte, ezt követően pedig 2004-ben megközelítőleg 1 millió eladott Tablet PC-re lehet számítani. Az IDC szerint egyébként az Egyesült Államokban jövőre mintegy 13 millió darab notebookot fognak eladni, ezen notebookoknak pedig várhatóan közel 8 százaléka lesz pehelysúlyú modell.

Szakértők szerint az 1,3-1,8 kilogramm tömegű, Windows XP Tablet PC Edition operációs rendszerrel ellátott Tablet PC-k legnagyobb hátránya a túlzottan magas, 2000-2500 dolláros ár lesz, ami minden bizonnyal sok vásárlót elriaszt majd a Tablet PC vásárlástól. A szakértők ezenkívül a Tablet PC hátrányai közé sorolják még az újszerű, ám nem éppen előnyös kialakítást, valamint a speciálisan Tablet PC-re fejlesztett alkalmazások hiányát.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások