Az összes PC-ben AMD processzor = 10 milliárd dollár megtakarítás

Az összes PC-ben AMD processzor = 10 milliárd dollár megtakarítás

2002. november 22. 03:53, Péntek
A napokban az Egyesült Államokbeli Las Vegasban zajló Comdex szakkiállítás keretein belül tartott előadásában Hector Ruiz, az Advanced Micro Devices (AMD) elnök-vezérigazgatója hosszasan ecsetelte, hogy az otthoni és vállalati felhasználóknak miért érdemes AMD gyártmányú processzorokat vásárolniuk. Minderre azon új promóciós kampány kezdeteként került sor, mely arra hivatott, hogy a vásárlókat ne csak az AMD processzorok kiváló teljesítményével, hanem azok remek ár/teljesítmény mutatójával is megismertesse.

"Amennyiben a PC-s iparág összes számítógépét AMD processzorokkal szerelnék fel, világszinten mintegy 10 milliárd dollárt lehetne megtakarítani. Mondanom sem kell, hogy ezzel az óriási összeggel mennyi mindent lehetne kezdeni" - mondta Ruiz, majd hozzátette, hogy mindez természetesen nem több egyszerű kitalációnál, hiszen például fizikai képtelenség lenne a világ összes személyi számítógépét AMD processzorral ellátni. Ehhez ugyanis az AMD jelenlegi gyártókapacitása roppant kevés lenne. Ruiz hangsúlyozta, hogy ezzel együtt elmondható, hogy az AMD processzorok ár/teljesítmény mutatója jelentősen jobb a hasonló kategóriás Intel processzorokénál, éppen ezért a felhasználók általánosságban sokkal jobban járnak egy AMD processzorral, mint egy Intellel.

Ruiz örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a nagyvállalatok manapság egyre nyitottabbak az AMD különböző processzorai iránt, melynek ékes bizonyítéka, hogy az általában több millió dollár értékű PC gépparkkal rendelkező nagyobb cégek mostanság gyakorta megpróbálnak nyomást gyakorolni a számítógépgyártó cégekre, hogy azok vegyenek fel kínálatukba AMD processzoros rendszereket. Az AMD elnök-vezérigazgatója szerint az otthoni felhasználók, valamint a kis és közepes vállalkozások szimpátiájának elnyerését követően az AMD 2003-ban a nagyvállalati számítógépek piacán is jól fog szerepelni. Ebben a piaci szegmensben az Intel mindeddig sokkal jobban teljesített az AMD-nél, azonban Ruiz szerint eljött a változás ideje.

Ruiz előadásában kitért arra, hogy az AMD jövőjét a külsős cégekkel történő csapatmunkában látja, vagyis az AMD a közeljövőben várhatóan számos félvezetőgyártóval és kutatócéggel fogja felvenni a kapcsolatot annak érdekében, hogy különböző költségeit csökkenteni tudja.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások