Szívműtét szike helyett robottal

Szívműtét szike helyett robottal

2002. november 23. 23:05, Szombat
A da Vinci Sebészeti Rendszert alkalmazó robotizált szívműtétek számos előnyt kínálnak mind a betegeknek, mind az orvosoknak, állítják azok a kutatók, akik az új technikát kedden mutatták be a kardiológusoknak az Amerikai Szív Szövetség éves tudományos ülésén.

A New York-i székhelyű Presbyterian kórház sebészei 17 artériás szeptális zavarral küzdő beteg zárójelentését tárták a hallgatóság elé, melyeknél robot segítségét alkalmazták. Ez egy születési rendellenesség: a szív két kamrája közötti nyílás található, melyen kersztül a vérnek a bal kamrából visszatér a jobb kamrába ahelyett, hogy kijutna az aortába, át a testbe. A rendellenesség a rés betömésével vagy bevarrásával állítható helyre.

A tizenhét 22 és 68 év közötti betegből tizenhat esetében teljes mértékben robot által végzett beavatkozással gyógyítottak. Egy páciens esetében további beavatkozásra volt szükség az első műtétet követő ötödik napon. A műtét után az átlagos kórházban töltött lábadozási idő 3 nap volt összevetve a hagyományos beavatkozások után szükséges 7-10 nappal. Egyetlen páciens esetében sem lépett fel komolyabb komplikáció.

A robotnak négy lyukra van szüksége, mindegyik 8-15 milliméter átmérőjű. A sebészek ceruza méretű eszközöket, robotkarokat juttatnak be a lyukakon a testbe a szívműtéthez, miközben több méterre ülnek a betegtől egy konzol előtt, ahol monitoron láthatják a páciens belső szerveit. Az egyik kart természetesen kamerával, a másik hármat pedig az operációhoz szükséges eszközökkel látták el.

A kutatók vezetője, Dr. Michael Argenziano elmondása szerint a siker aránya bebizonyította, hogy a mellkas felnyitása nélkül is elvégezhető ez a fajta beavatkozás. A hagyományos eljáráshoz hosszú bemetszés, az izmok és csontok átvágása valamint a bordák szétfeszítése szükséges. "A fő előny, hogy a betegek hamarabb felépülnek" - mondta.

A hagyományos beavatkozásból lábadozó betegek általában számos inaktív héttel számolhatnak, mielőtt újra képesek felvenni régi életritmusukat, a robot sebészeten átesettek számára ez csupán néhány napra csökken. A robot asszisztencia a sebészeti eszközök jobb és biztosabb irányítását teszi lehetővé a sebészek számára, valamint jobb rálátást is nyújt az operációra.

Mindazonáltal vannak hátrányai is, az egyik az idő. A robot által asszisztált műtét majdnem kétszer annyi ideig tart, mint egy átlagos nyitott szívműtét. A beteg így hosszabb időt tölt altatásban, és a műtétet végző csoport is túlórázhat. A másik hátrány a költség. Rövidtávon a kórházak dollármilliókat kénytelenek kifizetni a robotért és a hozzá tartozó egyszer használatos műszerekért. Hosszútávon azonban kifizetődik a dolog, hiszen a többletköltség megtérül a lábadozáshoz szükséges kórházi napok számának és a szükséges gyógyszer költségek csökkenésével.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások