A Microsoft tisztességtelenül viselkedett a mobiltelefon piacon?

A Microsoft tisztességtelenül viselkedett a mobiltelefon piacon?

2002. december 27. 15:49, Péntek
Az Egyesült Királyság egyik mobiltelefongyártó cége, a Sendo beperelte a Microsoftot, mondván, hogy a világ legnagyobb szoftvercége a közelmúltban lényegében egyszerű mobiltelefon piaci ugródeszkának használta fel a Sendót, majd rövid időn belül dobta azt. A brit cég jogi képviselői az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy véleményük szerint a Microsoft törvénybe ütköző módon kihasználta a Sendo mobiltelefonpiaci szakértelmét és tapasztalatát, majd amikor már minden, számára fontos értékhez hozzájutott, felbontotta a kapcsolatát a Sendóval.

Szakértők szerint a Sendo által a Microsoft ellen indított per némi betekintést nyújthat arra az egyre véresebb harcterületre, melyen a szoftverfejlesztők, a mobiltelefon gyártók és a mobiltelefonos szolgáltató cégek azért harcolnak egymással és egymás ellen, hogy a lehető legnagyobb részesedéshez jussanak az úgynevezett "smart", vagyis intelligens, ügyes mobiltelefonok piacán. A mobiltelefon piac egyébként mostanság egyre több céget vonz, ami nem is csoda, hiszen ebben a piaci szegmensben évente immár több mint 400 millió darab készüléket forgalmaznak.

A Sendo által a bírósághoz beadott peranyagból kiderül, hogy a Microsoft egészen a közelmúltig azzal hitegette a Sendót, hogy amennyiben a Windows Powered Smartphone 2002 szoftverre épülő "smart" telefonok megjelennek a piacon, a Sendo lesz a Microsoft első számú hardvergyártó partnercége. Ezzel szemben ahogy ezen említett mobiltelefonok piacra kerültek, az addig felhőtlen kapcsolat alaposan megromlott a két cég között, ugyanis a Microsoft lényegében azonnal félreállította a Sendót.

"Nem kétséges, hogy az volt a Microsoft titkos terve, hogy szövetségre lép egy mobiltelefonos piaci tapasztalatokkal rendelkező, nála sokkal kisebb céggel, és idővel kiforgatja azt az összes szellemi tulajdonából. A Microsoft tisztességtelen módon kihasználta a Sendo technológia tapasztalatait, piaci ismereteit és vásárlói bázisát. A Microsoft hamis ígéretek révén egyértelműen félrevezette a Sendót, mely sajnos megbízott partnerében" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban a Sendo egyik munkatársa. A Microsoft képviselői egyelőre nem kívántak kommentárt fűzni a dologhoz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások