A Microsoft bejelentette felvásárlási szándékát a PlaceWare-re

A Microsoft bejelentette felvásárlási szándékát a PlaceWare-re

2003. január 23. 17:47, Csütörtök
A Microsoft bejelentette, hogy megállapodás született a PlaceWare Inc. felvásárlásáról. A PlaceWare Inc. piacvezető az olyan Web-alapú konferenciaszolgáltatások területén, melyek segítségével az üzleti vállalkozások valósidejű és interaktív prezentációkat, illetve megbeszéléseket tarthatnak az Interneten keresztül. A kulcsfontosságú eszközök összevonásával, illetve a közös munkával a két társaság célja az, hogy az ügyfelek számára olyan innovatív és könnyen kezelhető online konferenciaalkalmazásokat nyújtsanak, melyek a valósidejű konferencia-környezetben segítik a felek problémamentes összekapcsolódását.

A Microsoft reméli továbbá azt is, hogy partnerei számára olyan fejlett technológiákat lesz majd képes nyújtani, melyek felhasználásával olyan személyre szabott üzleti megoldásokat tudnak kifejleszteni és szállítani, amelyek kihasználják majd a fejlett valósidejű együttműködési funkciókban rejlő lehetőségeket. Mivel a PlaceWare magántulajdonban álló társaság, így a megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra.

"A felvásárlás beleillik és kiegészíti üzleti elképzeléseinket, illetve fontos lépés az informatikai iparban dolgozó munkatársaink tudásbázisának kiszélesítését célzó stratégiánkban is." - nyilatkozta Jeff Raikes, a Microsoft csoport termelékenységért és üzleti szolgáltatásokért felelős elnökhelyettese. "A PlaceWare egy szilárd társaság, amely George Garrick ügyvezető igazgató vezetése alatt erős webkonferencia üzletágat épített ki. Várakozással tekintünk erőink egyesítésére, melynek eredményeképpen hatékony módon alakíthatunk majd ki valósidejű együttműködési megoldásokat, illetve lehetőségeket az egyre inkább fejlődő és bővülő online konferencia piac számára."

A biztonsági elemekkel kiegészített és könnyen használható Webes konferencia és együttműködési szolgáltatások területén eddig elért eredményei, valamint az Internet-alapú üzleti kommunikáció jövőjét illetően a Microsofttal megegyező nézete alapján a PlaceWare ideális partnernek bizonyult az együttműködés kialakításához.

"Az online konferencia, illetve együttműködés területe manapság a Webes szolgáltatások legnépszerűbb és legdinamikusabb bővülést felmutató ága, mivel ez a terület az együttműködési technológiák természetes, közös irányban történő fejlődését tükrözi, és egyben azonnali és jelentős megtakarításokat generál, valamint magasabb befektetés megtérülési rátát is eredményez bármely méretű társaság számára az utazási költségek csökkentésén, illetve a termelékenység növelésén keresztül." - nyilatkozta George Garrick, a PlaceWare elnök-vezérigazgatója.

"Úgy véljük, hogy jelentős tapasztalataink, illetve jelenlétünk a konferencia-technológiák területén a Microsoft innovatív szemléletével, valamint lehetőségeivel kombinálva lehetőséget nyújt majd arra, hogy számos izgalmas megoldást és lehetőséget dobjunk piacra közös ügyfélbázisunk számára."

A tranzakció várhatóan 2003 első negyedévében zárul majd le, melynek eredményeképpen a PlaceWare beolvad a Microsoft Information Worker Product Management Group-jába (Informatikai Dolgozók Termékkezelési Csoportja). A Microsoft a mai napon bejelentette továbbá azt is, hogy új üzletágat indít el Real Time Collaboration Group (Valósidejű Együttműködési Csoport) néven. Az új csoportot az az Anoop Gupta vezeti majd, aki öt éve munkatársa már a Microsoft kutatási részlegének, és nemrégiben lépett elő Bill Gates technikai tanácsadójává. Gupta közvetlenül Mr. Raikes beosztottja lesz.

Az új Valósidejű Együttműködési Csoport felállításával a Microsoft reményei szerint kibővítheti majd jelenlegi Web-alapú konferenciaszolgáltatásait annak érdekében, hogy ügyfeleit és partnereit teljes körű online üzleti kommunikációs eszközökkel és megoldásokkal szolgálhassa ki. A csoport tervei szerint összehangolja majd a Microsoft különböző, együttműködéssel kapcsolatos kezdeményezéseit, ilyen módon téve lehetővé, hogy az informatikai iparban dolgozók gyorsan és hatékonyan érhessék el azokat az eszközöket és technológiákat, melyek segítségével a munkahelyen belül és kívül is növelhetik termelékenységüket. A PlaceWare szintén ennek a csoportnak lesz majd a tagja.

Mind a Microsoft, mind pedig a PlaceWare várakozásai szerint az integráció zökkenőmentes lesz, melynek során az ügyfelek, illetve a kereskedők sima átállásnak lesznek tanúi, és nem tapasztalnak majd fennakadást a szolgáltatásokban sem. A PlaceWare a felügyeleti jóváhagyásig, illetve a felvásárlási tranzakció lezárásáig önálló társaságként működik majd.

A PlaceWare piacvezető a Web-alapú kommunikációs és együttműködési megoldásokhoz kapcsolódó valósidejű átviteli technikák, multimédia platformok, illetve alkalmazások területén, legyen szó vállalati tűzfalon belüli vagy kívüli kommunikációról. A vállalati ügyfelek azért választják a PlaceWare Web-alapú konferencia alkalmazásait, mivel azok méretezhetők, megbízhatóak, illetve olyan biztonsági elemekkel kiegészített böngésző alapúak, melyeket a Xerox PARC fejlesztett ki és tesztelt le. A társaság verhetetlen megoldásokat kínál a Web-alapú együttműködések valamennyi ágában, legyen szó akár több ezer fős megbeszélésekről, vagy pár fős egyeztetésekről, prezentációkról, illetve e-tanulásról. A PlaceWare, melyet 1996-ban alapítottak, több mint 3 100 vezető céget győzött meg arról, hogy a Web-alapú konferenciát természetes velejárójának tekintsék üzleti tevékenységük globális piacon fennálló versenyképességének javítása során. A PlaceWare segítségével a cégek gyakorlatilag több ezer egyidejű Webes megbeszélést folytathatnak böngészők, illetve telefonvonalak segítségével.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások