Nvidia tervek 2003-2004-re

Nvidia tervek 2003-2004-re

2003. február 18. 03:00, Kedd
A különböző grafikus processzorok, valamint alaplapi chipkészletek fejlesztésével foglalkozó Nvidia képviselői beszámoltak a cég közeljövőt érintő terveiről, mely terveket, valamint a cég újdonságaival kapcsolatos pletykákat tekintsük át most röviden!

Az Nvidia vezetői elismerték, hogy a cég vadonatúj grafikuschipje, az immár 0,13 mikronos csíkszélességgel rendelkező GeForce FX gyártása kapcsán korábban nem várt nehézségek adódtak, azonban ezen nehézségeket már nagyrészt sikerült kiküszöbölni. Amennyiben a GeForce FX chipeket gyártó TSMC és a tömöttebb pénztárcájú felhasználók is úgy akarják, akkor az Nvidia szerint elképzelhető, hogy még a jelenlegi negyedév végéig mintegy 1,5 millió darab GeForce FX-alapú grafikuskártya talál majd gazdára. Az Nvidia ígéretei szerint a második negyedév végére már több olyan grafikuschip is forgalomban lesz, mely a GeForce FX architektúrára fog épülni, ily módon akkorra már 99-399 dollár közötti áron lényegében bárki megtalálhatja majd a számára legmegfelelőbb GeForce FX változatot. Tudni lehet, hogy az Nvidia a közeljövőben számos olyan új chippel kíván előrukkolni, mint amilyen például az NV31, az NV33, az NV34, az NV35, az NV36, vagy az NV40, azonban ezen újdonságokról a cég képviselői egyelőre nem kívántak nyilatkozni.

Az említett chipek közül értelemszerűen az NV40 képviseli majd a legfejlettebb technológiát. Az NV40-nel kapcsolatos legfrissebb pletykák arról szólnak, hogy az Nvidia a korábbi terveivel ellentétben nem 2003 végén, hanem csak valamikor 2004 második felében dobja majd piacra ezt a 0,09 mikronos gyártási technológiák segítségével készítendő újdonságot. Amennyiben a korántsem hivatalos forrásból származó pletykáknak hinni lehet, akkor az NV40-ben nem kevesebb mint 300-350 millió darab tranzisztor kap helyet, melyből 134 millió tranzisztort az integrált 16 MB DRAM memória tesz majd ki. A 750-800 MHz-es frekvencián ketyegő grafikuschip mellett természetesen külső memória is helyet fog kapni, még pedig nem is akármilyen, hanem 1,4 GHz-es DDR-II memória, ráadásul 256-512 MB méretben. A tizenhat Vertex Shaderrel felvértezett NV30 esetében a DDR-II memória sávszélessége 44,8 GB/s, a beágyazott DRAM memória sávszélessége pedig nem kevesebb mint 204,8 GB/s lesz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások