Elegendő víz van a Holdon a kolonizálásához?

Amerikai kutatók számításai szerint ötször több vizet rejthet a Hold, mint azt korábban feltételezték. Mindez annak az eredménye, miszerint a felszín tartós sötétségbe burkolózott területei a korábbi becslések duplájára rúgnak.

Hőfénykép az északi sarkról

Ez főként azok számára biztató hír, akik a Hold emberi gyarmatosításán gondolkoznak. Bármely jég, ami a naptól elzárt üregekben felgyülemlett az évmilliárdok során, a mai napig ott van fagyott állapotban, soha nem volt rá hatással a hold gyenge gravitációja, magyarázta Ben Bussey a Hawaii Egyetem kutatója. Egy a Hold jégkészleteiből táplálkozó kolónia újra erőt adhatna az amerikai űrprogramnak, és értékes ásványokat bányászhatna, érvelt Paul Spudis, a csapat tagja. Elméletei szerint a Hold jegéből víz nyerhető, valamint napenergia alkalmazásával szétválasztható hidrogénre és oxigénre, melyből rakéta üzemanyagot állíthatnának elő.

A NASA Lunar Prospector űrszondája először 1998-ban bukkant hatalmas mennyiségű jég nyomaira a Hold sarkvidékein található sötét kráterekben, ami akár több millió tonna jeget is jelenthet. A felfedezés megerősíteni látszik az 1996-ban a Clementine hold expedíció által jelentett jégréteg létét, melyet a Déli-sark egy mély kráterének medencéjében találtak. Bussey csapata arra következtet, hogy közel egymilliárd tonna víz lehet a Holdon.

A Hold felszínének átlaghőmérséklete -23 Celsius fok. Közvetlen napfény hatására ez jelentősen felmelegszik, azonban a tartósan árnyékban maradó területeken a hőmérséklet nem megy feljebb -23 foknál. Itt a Hold korai történelmében az üstökösök és meteoritok által ide szállított víz korlátlan ideig fagyott állapotban tud maradni. Mivel a Hold majdnem függőleges tengely körül forog a Föld Nap körül keringő síkjához képest, a napfény a sarkoknál mindig erősen dőlt, ezáltal igen hosszú árnyékokat eredményez, tehát egyes kráterek mélye folyamatosan sötétben marad.


Bussey csapata kiszámította azt a területet, ami állandóan árnyékban marad a Hold évszakainak változásával. Mindez egyáltalán nem egyszerű feladat, mivel nem rendelkezünk teljes, részletes térképekkel a Hold felszínéről. Így a kutatók néhány jellegzetes, különböző méretű és különböző szélességi fokokon fekvő kráter tanulmányozásával becsülték meg az eltakart területet. Megállapították, hogy az 1 és 20 kilométer átmérőjű kráterek közel 7500 négyzetkilométer állandó árnyékot jelentenek az északi-sark közelében és közel 6500 négyzetkilométert a déli-sark környékén, és mindez csupán az alsó határ. Más nagyobb vagy összetettebb kráterek valószínűleg több árnyékot adnak. A korábbi becslések maximuma 2650 és 5100 négyzetkilométernyi sötétséget állapítottak meg a déli és északi sarkoknak külön-külön.