Visszaestek a chipeladások februárban

Visszaestek a chipeladások februárban

2003. április 1. 00:45, Kedd
A chipek februári eladásai mintegy 3,3 százalékkal elmaradtak a januári eredményektől, a chipipar helyzete azonban még így is jóval kedvezőbb, mint egy évvel ezelőtt volt, állítja a Félvezetőipari Szövetség (SIA).

A Semiconductor Industry Association szövetség jelentése szerint februári chipeladások 11,8 milliárd dollárt tettek ki, amely 3,3 százalékos visszaesést jelent a megelőző hónaphoz képest. A szervezet szerint az év első negyede általában mérsékelt bevételeket szokott eredményezni, így a második félévben a mostani visszaesés ellenére is erőteljes fellendülés várható, a teljes évet pedig kétszámjegyű növekedés fogja jellemezni.

Bár a februári chip eladások valamivel elmaradtak a januárban elért 12,2 milliárd dollártól, a mostani eredmény még így is 18 százalékos növekedést jelent az elmúlt év februárjához képest. A SIA szerint egyébként a geopolitikai bizonytalanságok, így elsősorban a készülő Irak elleni háború is közrejátszott a kismértékű visszaesésben.

"A fellendülés, amely már mintegy 15 hónapja folyamatban volt, megtorpant februárban" - mondta George Scalise, az SIA elnöke. "A kereslet meggyengült azon szegmensekben, amelyek ezidáig a növekedést eredményezték, úgymint a PC, a drótnélküli-, és szórakoztatóelektronikai piac."

A mobiltelefon chipek azonban lehetővé tették, hogy az ipar ne zökkenjen ki jobban a növekedési ágból. A fejlett képességekkel, például digitális kamerával, színes kijelzővel, GPRS adatátviteli lehetőséggel, vagy MMS küldési funkcióval rendelkező, új mobiltelefonok az utóbbi időben ugyanis igen nagy népszerűségnek örvendenek a fogyasztói szegmensben.

Az SIA szerint a vezető chipgyártók átlagosan 89 százalékos kapacitás kihasználással üzemeltetik gyáraikat, a kisebb cégek felesleges kapacitása azonban kiélezett árversenyt, és a nyereségek egy részének elvesztését okozhatja.

Ami az egyes piaci területeket illeti, februárban az amerikai chippiac 4,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi eredményéhez képest, elsősorban a chipgyártás ázsiába való fokozatos áttelepítése miatt. Az európai, és ázsiai chip piac azonban 17, illetve 26 százalékkal növekedett 2002 februárjához mérve. A japán szegmens növekedése ugyanezen időszakban 35 százalék volt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások