DDR-II memória az Elpidától

DDR-II memória az Elpidától

2003. május 13. 13:21, Kedd
A világ vezető memóriagyártó cégei között jegyzett Elpida Memory bejelentette, hogy a cég 240 érintkezős DDR-II SDRAM memóriamoduljait a közelmúltban az Intel laboratóriumaiban alapos teszteknek vetették alá, majd az Intel mérnökei megállapították, hogy azok tökéletesen megfelelnek a legszigorúbb elvárásoknak.

Ez természetesen mindenképp elismerésre méltó az Elpida Memory részéről, azonban az igazsághoz tartozik, hogy nem az Elpida Memory volt most az első olyan cég, melynek második generációs DDR (Double Data Rate) memóriamoduljait az Intel bevizsgálta, ugyanis az Egyesül Államokbeli Micron Technologies e tekintetben megelőzte az említett gyártót.

A mostani bejelentés kapcsán az Elpida Memory munkatársai elmondták, hogy olyan DDR-II DIMM memóriamodulokról van szó, melyek 512 MB kapacitással rendelkeznek, és 5 nanoszekundumos elérési idejű memóriachipekkel vannak felszerelve. Érdekesség, hogy bár ezen vadonatúj memóriamodulok csak 200 MHz-es (400 Mbps) működési frekvenciára vannak hitelesítve, lényegében minden további nélkül képesek 266 MHz-es (533 Mbps) frekvencián is működni, így az általuk biztosított memória sávszélesség nem kevesebb mint 4,2 GB/s. A jelenleg széles körben használatos SDR (Single Data Rate) SDRAM, valamint DDR SDRAM memóriákhoz képest lényeges eltérés, hogy az Elpida Memory vadonatúj memóriamoduljai nem 168, vagy 184, hanem 240 pinnel, vagyis érintkezővel rendelkeznek. A gyártó új memóriamoduljain található memóriachipek egyébként a DDR-II szabványnak megfelelően 1,8 V-os magfeszültséget igényelnek működésükhöz.

Az Elpida Memory képviselői elmondták, hogy a cégnél természetesen a mostani bejelentést követően sem áll meg az élet, ugyanis amennyiben minden jól megy, akkor a cég gyártósorain várhatóan már a jövő hónapban meg fog kezdődni az 1 Gbit kapacitással rendelkező második generációs DDR memóriachipek próbagyártása. Az Elpida Memory ezen új chipeket továbbfejlesztett 0,11 mikronos gyártási technológiával kívánja majd előállítani.

A személyi számítógépek piacán várhatóan a közeljövőben elterjedő DDR-II memóriák a várakozások szerint 400 MHz-es, 533 MHz-es, valamint 667 MHz-es működési frekvenciával kapható kivitelekben lesznek kaphatók. A memóriák szabványosításával foglalkozó JEDEC ezen új memóriák elnevezésében a félreértések elkerülése végett egy kettes számjegyet helyezett el, így a jövőben már nemcsak PC3200-as, hanem PC2-3200-as memóriákkal is találkozhatunk majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások