Botrány a Microsoft internetes WC-je körül

Botrány a Microsoft internetes WC-je körül

2003. május 15. 19:49, Csütörtök
Internet böngészésre is használható hordozható WC - ezzel a legalábbis furcsának, vagy érdekesnek nevezhető szerkezettel a Microsoft az elmúlt napokban alaposan összezavarta mind az egyszerű felhasználókat, mind a hírügynökségeket.

Az egész ügy azzal kezdődött, hogy április 30-án napvilágot látott egy a szoftvercég angliai részlege által kiadott hivatalos sajtóközlemény, mely arról szólt, hogy a Microsoft egy olyan high-tech hordozható toalett fejlesztésén munkálkodik, melynek köszönhetően immár kisebb-nagyobb dolgunk végzése közben is internetezhetünk. Az iLoo nevezetű internetes WC híre szépen lassan bejárta a világot, amikor most a Microsoft hivatalos formában cáfolta az iLoo-val kapcsolatos korábbi híreszteléseket, és mindenkitől elnézést kért a kis kavarodásért és az esetlegesen okozott kellemetlenségekért. A Microsoft tehát tagadta, hogy valaha is foglalkoztatta volna egy ilyen jellegű szerkezet kifejlesztésének gondolata.


Plazmaképernyő, drótnélküli billentyűzet és hálózat, Windows XP Pro oprendszer

Ezzel önmagában véve még nem is lenne probléma, hiszen az ügyet, mint a Microsoft április végi tréfáját is fel lehetne fogni, azonban az iLoo projekt létezésének hivatalos cáfolatát követően nem is telt el huszonnégy óra, máris jött a következő Microsoft sajtóközlemény. Ebből kiderült, hogy az iLoo projekt igenis létezett a Microsoft brit MSN részlegén belül, és csak azt követően ért véget, hogy a közvélemény egyszerűen nevetségesnek, illetve gusztustalannak találta az internetes WC ötletét. A Microsoft legfőbb vezetése Redmondban összeült, és úgy találta, hogy ez nem egy túl jó ötlet, és fel kell hagyni a projekttel - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Lisa Gurry, a brit MSN egyik termékmenedzsere.

Gurry elmondta, hogy az iLoo eredetileg arra lett volna hivatott, hogy szerves részét képezze egy a Microsoft egyre nagyobb veszteségeket termelő MSN szolgáltatását népszerűsítő PR (Public Relations) kampánynak. Korábban egyébként ugyanebben a kampányban vett részt a Microsoft által a londoni parkokban, illetve a francia Riviérán elhelyezni kívánt internetes pad, illetve napozóágy. Szakértők szerint példa nélküli, hogy a Microsoftnak az internetes WC projekt kapcsán olyan nagy és neves sajtóorgánumokat is sikerült alaposan összezavarnia, mint például a Reuters, az Associated Press, vagy a The Wall Street Journal.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások