A Seagate szerverekbe szánt 2,5 colos merevlemezeket fejleszt

A Seagate szerverekbe szánt 2,5 colos merevlemezeket fejleszt

2003. május 23. 17:16, Péntek
A merevlemezek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Seagate csökkenteni szeretné a winchesterek fizikai méretét, vagyis konkrétan a szerverszámítógépek piacán a notebookok esetében használatos kisméretű merevlemezeket szeretné mihamarabb meghonosítani.

"Hangsúlyozni szeretném, hogy ez egy ipari méretű átállás lenne egy új platform stratégiára, mely átállás egyik fő mozgató rugója a Seagate" - nyilatkozta Johan Lim, a Seagate szóvivője.

Lim elmondta, hogy az első notebook merevlemez méretekkel rendelkező, tehát 2,5 colos, szerver számítógépekbe szánt winchesterek várhatóan már a jövő évben megjelennek a piacon. A Seagate az újfajta kialakítású szerver merevlemezek piaci bevezetése kapcsán egyébként szoros együttműködést folytat többek közt a számítógépek gyártásával foglalkozó Hewlett-Packarddal, a világ legnagyobb chipgyártójával, az Intellel, valamint az elsőszámú szoftverfejlesztő céggel, a Microsofttal. Lim hangsúlyozta, hogy a 2,5 col méretű asztali merevlemezek révén kisebb helyfoglalású kiszolgáló számítógépek lesznek gyárthatók, valamint utalt arra, hogy az újgenerációs 2,5 colos winchesterek révén nagyobb teljesítményt lehet elérni, mint a jelenlegi 3,5 colos modellekkel. Lim szerint az IOPS-t (Input/Outputs Per Second) tekintve jelentősen jobb teljesítményt nyújtanak majd az olyan rendszerek, melyekben több kisebb méretű merevlemez üzemel, mint amelyekben kevesebb 3,5 colos.

"Egy 2U magas adattároló rendszer 2,5 colos méretű merevlemezekkel megtöltve közel 140 százalékkal nagyobb IOPS/U teljesítményt biztosít, mint a mostanság széles körben használatos hagyományos 3U magas rendszerek, miközben nagyjából ugyanakkora, illetve némileg nagyobb tárolókapacitást nyújtanak a felhasználók részére" - mondta Lim, aki az újgenerációs, 2,5 colos szerver merevlemezek pontos specifikációit illetően nem kívánt nyilatkozni, így egyelőre nem lehet tudni, hogy a Seagate milyen fordulatszámú, mekkora adatátviteli sebességű, illetve mekkora adattároló kapacitású szerver winchestereket tervez piacra dobni. Összehasonlításképp, a hordozható számítógépekben jelenleg használatos 2,5 colos winchesterek lemezeinek percenkénti fordulatszáma 4200-5200, míg a 3,5 colos szerver winchestereknél ez az érték 7200-10000.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások