Az FBI is részt vehet az illegális fájlcsere megfékezésében

Az FBI is részt vehet az illegális fájlcsere megfékezésében

2003. június 23. 18:16, Hétfő
Egy, a napokban indítványozott amerikai törvény az FBI hatáskörébe adná a szerzői jogok által védett tartalmak illegális online terjesztésének problémáját.

A Piracy Deterrence and Education Act elnevezésű törvény szerint az FBI-nak egy külön programot kellene kidolgoznia a szerzői jogok által védett tartalmak jogtalan internetes terjesztésének felszámolására. A tervezet szerint a nyomozóhivatalnak egy olyan figyelmeztető üzenetet kellene kidolgoznia, amelyet a szerzői jogok tulajdonosai küldhetnének el az illegális fájlcserével gyanúsított felhasználóknak a szervezet hitelesítésével.

Az FBI feladata lenne az is, hogy hatékony információáramlást valósítson meg az internetszolgáltatók, a nyomozóiroda, és a szerzői jogvédelmi szervezetek között az illegális fájlcserét folytatók gyors azonosítása érdekében.

A tervezetet Lamar Smith texasi republikánus, valamint Howard Berman kaliforniai demokrata képviselő dolgozta ki. A törvény elfogadása esetén az Amerikai Igazságügyi Minisztériumnak olyan ügynököket kellene alkalmaznia, akik értenek a számítógépes betörésekhez, és jól ismerik a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos kérdéseket is. A legfőbb államügyész az oktatási és kereskedelmi minisztériumokkal együttműködve olyan programot dolgozna ki, amely lehetővé tenné az amerikaiak ismereteinek bővítését a másolásjogi kérdésekre vonatkozóan.

Az Electronic Frontier Foundation alapítvány szerint a tervezet azonban számos aggasztó részletet tartalmaz, és elmossa a határt a bűncselekmények hivatalos büntetőeljárásai, illetve a szerzői jogok védelmére irányuló polgári peres eljárások között.

"A tervezet olyan pontokat fogalmaz meg, amelyek alapján az FBI hatáskörébe a polgári peres ügyek, illetve a szerzői jogi kérdések is bekerülnek" - mondta Wendy Seltzer, az Electronic Frontier Foundation jogvédő szervezet ügyvédje. "A törvény lehetővé tenné, hogy a szerzői jogok tulajdonosai azzal rémisztgessék a felhasználókat, hogy az állami szervek már a nyomukban vannak" - tette hozzá. Seltzer szerint az a rendelkezés, amely szerint az internetszolgáltatóknak együtt kellene működniük a rendőrséggel és a szerzői jogok tulajdonosaival meglehetősen aggasztó a személyiségi jogokat illetően.

Az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA), illetve az amerikai filmipar érdekvédelmi szervezete (MPAA) üdvözölte a tervezetet.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások