Kérdések és válaszok az új Microsoft Office rendszerről

Kérdések és válaszok az új Microsoft Office rendszerről

2003. október 15. 11:30, Szerda
A világ 175 országában, 70 különböző nyelven, több mint 400 millió ember használja a Microsoft Office termékeit. Nem véletlen, hogy a Microsoft Magyarországnál is sokan érdeklődnek a közeljövőben megjelenő Microsoft Office Rendszer iránt. Úgy gondolták, a legérdekesebb kérdéseket és az azokra adott válaszokat egy csokorba gyűjtve nyilvánosan is megválaszolják. A kérdésekre Székely Tamás, a Microsoft Magyarország marketingigazgatója adott választ.

Mi késztette a Microsoftot az Office rendszer kibocsátására?

- Vállalatunk felmérte, milyen fejlesztéseket szeretnének partnereink az Office-ban, mik azok az újítások, amelyekre igény mutatkozik. A visszajelzések alapján elmondhatom, hogy az ügyfelek azt szeretnék, ha úgy hozhatnának megalapozottabb üzleti döntéseket, hogy ehhez minden információ rendelkezésükre áll, és egyben átlátják a folyamatokat, trendeket. Épp ezért az új Office Rendszert úgy fejlesztettük, hogy segítse az információk könnyebb előállítását, majd azok megosztását azonos projekteken dolgozó munkatársakkal a hatékonyabb ügymenet érdekében. Ezáltal sok-sok feladatot leveszünk a döntéshozók válláról. A vásárlók visszajelzéseire építve könnyebbé, ösztönösebbé tesszük a csoportmunkát, hogy a termék által sikeresebbek legyenek a vállalatok.

- Ügyfeleink többnyire rendkívül dinamikusan fejlődő üzleti környezetben tevékenykednek, amely folyamatosan innovatív megoldások bevezetésére ösztönzi őket. Az Office továbbra is egyik legsikeresebb termékünk, mivel a felhasználók olyan fontos üzleti segédeszköznek találják, mely valamennyiük igényét képes kielégíteni. Mégis sokan kérdezték, miért vagyunk biztosak benne, hogy sokan áttérnek majd az új Office-ra. Úgy gondoljuk, hogy a termék továbbfejlesztésével hozzájárulhatunk a cégek termelékenységének javításához, és így termékünk sikerre ítéltetett. Az Office Rendszerben olyan eszközöket mutatunk be, mint a továbbfejlesztett csoportmunka, a jobb információmenedzsment – például az Outlookban – valamint az XML támogatás is igen hangsúlyos. Itt kell megemlítenem például az Outlook 2003-ba beépített újdonságunkat, a Business Contact Manager-t, mely segíti a kisvállalatokat az új ügyfelek megszerzésében, megtartásában és menedzselésében.

Nem kétséges, hogy az Office Rendszer számos előnnyel bír a vállalati munka során. De milyen előnyei vannak egy átlagos egyéni felhasználó esetében?

A Microsoft továbbra is fontos célközönségének tekinti az egyéni felhasználókat, beleértve az iskolásokat is, akiknek szintén tartogat újdonságokat a szoftver. Csak egy példa: újraterveztük az Outlook programot, amely lehetővé teszi, hogy az e-mail fiókokat elárasztó levelek könnyen szortírozhatóak és feldolgozhatóak legyenek, és segít felvenni a kesztyűt a kéretlen levelek (spam) ellen is. Beépítettük az Information Rights Management (tartalomvédelmi szolgáltatás) képességeket az Office-ba, amellyel meghatározható, hogy az adott információ másolható, nyomtatható vagy továbbítható-e.

A PowerPoint prezentációkészítőben a felhasználónak mostantól csak ki kell választania, hogy a prezentációt CD-re vagy DVD-re szeretné-e kimenteni, és a rendszer máris hozzálát az adathordozóra való másoláshoz. Talán mondanunk sem kell, mennyire leegyszerűsíti ez az emberek dolgát mondjuk egy előadásra, konferenciára készülve. A Word új Olvasási elrendezése és a Kutatás munkaablak valamennyi Office-programban segíti az egyéni felhasználók munkáját, hogy könnyedén elérjék a szükséges információkat. Továbbfejlesztettük az OfficeOnline-t is, hogy a felhasználók még több segítséget kapjanak, ha valahol elakadnának egy művelet elvégzésével. Ez csak néhány dolog azok közül a fejlesztések közül, amik az Office Rendszert érintették.

A szoftvereket tartalmazó CD-k gyártása már meg is kezdődött, hamarosan pedig partnereink (a viszonteladók, az OEM forgalmazók és Volume Licence ügyfelek) is megkapják az első példányokat – említette a marketingigazgató. Hozzátette, a gyártási folyamat várhatóan alig 4-8 hetet vesz igénybe. Néhány Volume Licence ügyfél a tervek szerint már szeptember végén hozzájuthat az Office Rendszer új változatához, a viszonteladói hálózaton keresztül pedig október 21-én már a polcokra is odakerülnek majd a dobozos termékek (angol nyelvű verzió). Ezzel párhuzamosan kezdődik az OEM termékekkel való forgalmazás is. OEM keretében háromféle változatban lesznek elérhetőek a termékek: Small Business Edition (Word 2003, Excel 2003, PowerPoint 2003, Outlook 2003, Publisher 2003 és az új Business Contact Manager); Professional Edition (Word 2003, Excel 2003, Publisher 2003, PowerPoint 2003, Outlook 2003, valamint Access 2003); Basic Edition (Word 2003, Excel 2003, Outlook 2003)

Miért is érdemes áttérni az új Office-ra?

A Microsoft Office Rendszer átalakítja a számítógép-használati szokásokat: az önálló, kis „szigeteken” lévő információk, alkalmazások, és munkák között olyan „hidat” képez, amely által az információk elérése és megosztása egyszerűbb, valamint javul a valósidejű csoportmunka és az egyes személyek hatékonysága is megnő.

- Az új termék igazodik azokhoz az új kihívásokhoz, amelyekkel nap mint nap találkoznak a kis és nagyvállalkozások. Az Office Rendszer révén a felhasználók jobban átláthatják a sok üzleti információt, és így megalapozottabb döntéseket hozhatnak, hogy ezáltal javuljon a vállalat termelékenysége és sikeressége.

Frissítés a korábbi verziókról

Biztosak vagyunk benne, hogy a most még Office XP felhasználók is nagyon jónak fogják találni az olyan új lehetőségeket az Office Rendszerben, mint amilyen például az XML-támogatás (Az XML az Office XP-ben korlátoltan már támogatott volt, az Excel 2002-ben és az Access 2002-ben, de ez most kiszélesedett!), az új, Windows SharePoint Services-en alapuló csoportmunka lehetőségek, az átalakított Outlook és az új jogkezelési technológiák. Természetesen a Microsoft Office korábbi verzióinak felhasználói ennél is jelentősebb előnyökhöz jutnak, beleértve az Office XP-ben is tapasztalható megnövekedett megbízhatóságot, ami az Office Rendszerben csak tovább nőtt. Azok a vevőink, akik a közeljövőben upgrade-elik PC-iket, OEM partnereinken keresztül jól teszik, ha a hardveregységgel egy időben a szoftvert is frissítik, hiszen így még kedvezményt is igénybe vehetnek.

- A Microsoft azt szeretné, ha ügyfelei ki tudnák használni az új termékekben rejlő valamennyi lehetőséget. Ezért azok az ügyfelek, akik már használják a korábbi Microsoft terméket, a bevett gyakorlat szerint igen jelentős kedvezménnyel vásárolhatnak az új kiadású csomagból. Az is jó hír, hogy azok az ügyfelek, akik például korábban beszerezték az Office részét képező FrontPage terméket, a bolti árnál lényegesen olcsóbban térhetnek át FrontPage 2003-ra.

És a biztonság?

Sokat hallani mostanában a TWC-ről, vagyis a Trusthworthy Computingről, a Microsoft kezdeményezéséről, mely a minél nagyobb rendelkezésre állást, illetőleg a megbízható működést célozza. Az Office Rendszer fejlesztőcsapata a program kódját sorról sorra tüzetesen ellenőrizte. A fejlesztő csapat több tízezer munkaórát szentelt a kód soronkénti ellenőrzésére. A feladat részét képezte a sebezhetőségek feltárása és azok ellen tett intézkedések megvalósítása is. Valamennyi kliens és szerver szolgáltatásunk implementálásakor az elsődleges szempont volt a biztonság – szögezte le Székely Tamás.

milyen hardverkövetelményeket támaszt az új Office Rendszer?

. Nos, a rendszerigények termékenként változóak. Általánosságban azt javasoljuk, hogy a célgép legalább az alábbiaknak feleljen meg: Pentium 133MHz vagy nagyobb processzorral szerelt legyen (Pentium III ajánlott), és legalább a Windows 2000 Service Pack 3 változata, vagy a Windows XP legyen telepítve. Előfeltétel 64MB memória (128 MB ajánlott) az operációs rendszernek, továbbá minden egyes párhuzamosan futtatni kívánt alkalmazásnak további 8 Mbyte-nyi RAM. A telepítéstől, konfigurációtól függően 245 MB szabad tárhely-kapacitás szükséges a winchesteren, ebből legalább 115 megabájtnak azon a meghajtón kell lennie, ahová az operációs rendszert telepítették. A telepítéshez szükség van ezenkívül CD-meghajtóra, egérre, legalább 800 x 600-as felbontást és 256 szín kezelését támogató SVGA videokártyára és monitorra is. Mindezek ma már gépek túlnyomó többségében megvannak. (Az olyan jellegű termékek, mint amilyen a Windows SharePoint Services, a Microsoft Office Live Communications Server, a Microsoft Office Project Server igényei ettől eltérhetnek.)

Székely Tamás elmondta még, hogy az Office Rendszer a Windows 95, Windows 98, Windows ME és Windows NT operációs rendszerekre már nem telepíthető, előfeltétel legalább az imént már említett Windows 2000 SP3, vagy XP. Szerveroldalon ajánlott a Windows Server 2003 megléte az olyan kiegészítő szolgáltatások érdekében, mint a Windows SharePoint Services (A korábbi ShafrePoint Team Services utódja).

- A régi változatú Windows rendszereken azért nem telepíthető az Office Rendszer, mert a vállalati ügyfelek jelezték, hogy a biztonságot és a megbízhatóságot elsődleges szempontnak tartják. A Microsoft ezt figyelembe véve nem kevés időt és erőforrást áldozott a Windows 2000 és a Windows XP biztonságának fokozására, ezért épített be tűzfalat az említett termékekbe, és ezért építette be az automatikus rendszerfrissülés és a fájlkódolás funkciókat is. Vagyis úgy gondoltuk, hogy így tudjuk a legjobb szoftverkörnyezetet biztosítani ügyfeleinknek. Az Office Rendszer kibocsátásakor a Windows 2000 már négyéves termék lesz, a Windows XP pedig kettő, így nem láttuk különösebb akadályát annak, hogy a megbízhatóbb szoftverkörnyezetet alapkövetelménnyé tegyük – indokolta a döntést a marketingigazgató.

Kompatibilisek-e az új Office fájlformátumai visszafelé az Office előző programjaival?

- Mivel az Office Rendszer által használt fájlformátumok egészen az Office 97 óta változatlanok, így az új Office az Office 97, az Office 2000 és az Office XP által előállított fájlokat a megszokott módon kezelni tudja, tehát az Office Rendszer visszafelé kompatibilis a régebbi változatokkal. A Microsoft Office Outlook PST fájljai mostantól egy új bináris formátumba is átkonvertálhatóak. Az újfajta PST Unicode-ot használ és az eddigi 2 GB helyett már körülbelül 20 GB-nyi adatot is képes tárolni. Ugyan az új formátum visszafelé nem kompatibilis, de a régi beállítás az alapbeállítás, és semmilyen bonyodalmat ez nem okoz a felhasználóknak. Nem változott az Access által használt fájlformátum sem, így például a 2002-es változat is meg tudja nyitni a 2003-as kibocsátású Office által előállított fájlokat.

Mikor lesz magyar nyelven is elérhető?

- A termék várhatóan 18 nyelven jelenik meg. Mint minden szoftverünk esetében, egy kis időt vesz igénybe a program lokalizálása, de 2003-ban ez a támogatott nyelvek esetében megtörténik, így természetesen magyarul is megjelenik a program, vérhatóan késő ősszel.

Recesszióban szoftvert vásárolni?

Teljesen megértjük, hogy ügyfeleink úgy érzik, a jelen gazdasági helyzetben kénytelenek nagyon átgondolni minden egyes költséggel járó döntést. Bármilyen is azonban a gazdasági helyzet, azok a cégek tudnak sikeresek maradni, amelyek megértik, hogy néha úgy lehet a legkönnyebben pénzt spórolni, ha pénzt költünk ennek érdekében. Az Office Rendszer bevezetése természetesen beruházást igényel, de azt is hozzá kell tenni, hogy ha az ügyfelek megnézik a rendszer bevezetésével nyerhető előnyöket, tapasztalni fogják, hogy a kezdeti kiadások ellenére is nő cégük termelékenysége és üzleti nyeresége. Márpedig a kiélezett gazdasági helyzetben az igények is nagyobbak a termelékenység maximálása iránt. Ehhez a Microsoft egy olyan technológiát ad az üzleti élet szereplői kezébe, amellyel javíthatják a csoportmunkát, korszerűsíthetik az üzleti folyamatokat, jobb elérést biztosíthatnak a különböző információkhoz és az egyes személyek munkája is könnyebbé válik.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások