Harmadik generációs próbaüzem a Westelnél a Siemens közreműködésével

Harmadik generációs próbaüzem a Westelnél a Siemens közreműködésével

2003. október 27. 14:19, Hétfő
Hétfőn a Siemens Mobile közreműködésével és hálózati eszközeivel UMTS-teszthálózat kezdte meg működését a Westelnél és így az országban elsőként mobiltelefonon is megvalósult a folyamatos videókapcsolat, videótelefonálás lehetősége.

A Siemens Mobile a japán NEC-vel együttműködésben a világ legsikeresebb harmadik generációs hálózatépítője: a két cég eddig hét 3G-hálózatot és 24 ezer bázisállomást adott át, ami 20 százalékos piaci részesedésnek felel meg. A Siemens Mobile az egyetlen olyan gyártó, amely az UMTS piac minden szegmensén tevékenykedik, azaz infrastruktúrát, hálózati eszközöket és mobiltelefonokat egyaránt gyárt. A cég október elején Bécsben mutatta be legújabb, nagyközönségnek szánt harmadik generációs mobiltelefonját, az U15-ös modellt.

A Westel számára üzembe helyezett UMTS-rendszer három szállító - többek között a Siemens Mobile - közös munkájának eredményeként jött létre. A próbaüzemre a Westel telephelyein is sor kerül, ami lehetővé teszi a hálózat tesztelését, illetve a Westel szakemberei számára a UMTS-technológia gyakorlati elsajátítását. A rendszer biztosítja a lehetőséget a videótelefonálásra, emellett 384 kbps sávszélességű video streamingre is alkalmas, amelynek kiváló minősége világosan jelzi a UMTS technológia előnyeit.


A Siemens Mobile 1992 óta foglakozik 3G-hálózatok és eszközök fejlesztésével, amelyre évente mintegy százmillió eurót fordít, s 3.300 mérnöke foglakozik vele. A japán NEC Corporationnal együtt a két cég eddig 25 harmadik generációs hálózat építésére kapott megbízást. E hálózatokat már ma 1,3 millióan használják, s ezzel a cég a mobil távközlés jövőjét jelentő technológia legsikeresebb hardver-szállítója. A Siemens Mobile várakozásai szerint a harmadik generációs hálózatokat 2006 végére 100 millióan fogják használni.

A Bécsben csupán 2 hete bemutatott U15 modell videóotelefonként működik, képes filmek továbbítására és nagysebességű internetes adatletöltésre is alkalmas. Emellett a telefon rendelkezik valamennyi multimédiás funkcióval, így a két beépített digitális VGA kamera segítségével videófelvételt készíthetünk vele, kép- és videóüzeneteket küldhetünk és fogadhatunk. A videókat a 65 ezer szín visszaadására képes, 176x220 pixeles kijelzőn nézhetjük meg, s 64 MB tárhely gondoskodik a fontos felvételek megőrzéséről. A sport szerelmesei élőben nézhetik meg a sportközvetítéseket, a filmrajongók egyetlen gomb segítségével - kiváló minőségben - le tudják tölteni a filmelőzeteseket és mozihíreket, a zenebarátoknak pedig MP3-lejátszót is beleépítettek.


A Java technológiának köszönhetően az új alkalmazásokat letölthetjük, cserélhetjük és másokkal is megoszthatjuk. Szórakoztatásunkra három programot is beépítettek, többek között az ANNO 1503 és a Worldmate stratégiai játékok mobiltelefonra kifejlesztett változatát, de emellett globális időzóna-információkat, időjárás-előrejelzést és térképeket is találhatunk rajta. A 140 grammos készülék Bluetooth-szal is csatlakoztatható más kiegészítőkhöz, s a kiváló hangminőség biztosítása érdekében tartozékként jár hozzá egy sztereó fejhallgató is. A készülék zökkenőmentesen kommunikál a GSM-hálózatokkal, így bárhol elérhetők leszünk a föld kerekén.

Az U15 modell a UMTS-hálózattal már rendelkező európai országokban - Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Portugáliában és Nagy-Britanniában - novemberben kerül a boltokba.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások