A Sobig 2003 legelterjedtebb vírusa

A Sobig 2003 legelterjedtebb vírusa

2003. december 5. 12:22, Péntek
A felhasználók elektronikus postaládáit a nyár végén elárasztó Sobig a 2003-as esztendő legszélesebb körben elterjedt számítógépes vírusa - derül ki az antivírus megoldások fejlesztésével foglalkozó Sophos cég egyik legfrissebb jelentéséből.

Az abingdoni (Anglia) székhelyű vállalat szerint a Sobig vírus F variánsa volt az idei év "legnépszerűbb" számítógépes vírusa, mely egymaga az összes vírustámadás jelentés több mint húsz százalékát tette ki. A Sobig-F után a Blaster féreg szerezte meg az előkelő második helyet, még pedig mintegy 15 százalékos részesedéssel. A harmadik, negyedik, illetve ötödik helyen a - Nachi és Welchia neveken is ismert - Blaster variáns, a Gibe, illetve a Dumaru vírusok találhatók.

Carole Theriault, a vállalat egyik biztonsági szakembere elmondta, hogy a Sophos a partnereitől hozzá beérkezett vírustámadás jelentések száma alapján rangsorolja a számítógépes kártevőket. A Blastertől eltérően a Sobig elektronikus levelek segítségével terjedt és a megfertőzött számítógépeket felhasználva jelentős e-mail forgalmat generált. A közelmúltban volt egyébként olyan nap, amikor a Sophos egyik vállalati partnere több százezer, Sobig vírus által megfertőzött elektronikus levelet kapott. "A Blaster egy speciális internetes féreg volt, mely a megfelelő Microsoft javítócsomag telepítését követően nem okozott különösebb gondokat. Ezzel szemben a Sobig akkor is óriási e-mail forgalmat generált, ha a felhasználók már telepítették rendszereikre a különböző szoftverjavításokat és vírusirtó programokat" - nyilatkozta a Sophos munkatársa.


A Sophos 2003-mas vírustoplistája

Theriault elmondta, hogy a Sophos a Sobig felbukkanását követő első huszonnégy órában saját maga is több mint 400 ezer Sobiggal fertőzött elektronikus levelet kapott. A vállalat ezt követően egyébként nem meglepő módon rengeteg telefonhívást kapott az aggódó felhasználóktól. A beérkezett hívások alapján nehéz megbecsülni, hogy világszerte pontosan hány felhasználó számítógépe fertőződőtt meg a Sobiggal, de biztosra vehető, hogy rengetegen elkapták - mondta Theriault, majd hozzátette, hogy például a januárban nagy ijedtséget okozó Slammer féreg végül nem került be a vírusok 2003-as tizes toplistájára.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások