A Mars Express a Beagle utolsó reménye

A Mars Express a Beagle utolsó reménye

2003. december 28. 17:42, Vasárnap
Az ötödik kapcsolatteremtési kísérlet is sikertelen maradt a Beagle 2 leszállóegységgel. A szonda karácsony reggelére tervezett leszállása óta nem adott jelet magáról.
A projekt csapat vezetője, Colin Pillinger professzor közleménye szerint ettől a ponttól már csak az anyahajóban, a Mars Expressben reménykedhetnek.

"A Mars Express az elsődleges kommunikációs csatornánk a szondával. Ez az egyik olyan dolog, aminek a legtöbb időt töltöttük a tesztelésével az elmúlt négy év során" - nyilatkozott a riportereknek. " Innentől várnunk kell január 4-ig, ekkor kísérelheti meg a Mars Express először a kapcsolatteremtést."


Colin Pillinger professzor, a Beagle 2 vezető tudósa Londonban, az előtérben látható Beagle 2 leszállóegység eredetijének válaszjelére várva

Ez az a dátum, amikor a Mars körül keringő űrszonda eléri a tudományos munkájához megadott pályát, ekkor kezdi meg a kommunikációt és a bolygó felszínének tanulmányozását. Ekkor a NASA Mars Odysseynek - mely az elmúlt napokban folyamatosan kutatott a Beagle után -, már a két amerikai marsjárónak kell szentelnie a figyelmét, az első ugyanis jövő hét végén érkezik és kísérli meg a leszállást.

Alan Wells professzor, a Brit Nemzeti Űrközpont konzulense és a Beagle csapat tagja elismerte, hogy a Mars Odysseyt köszöntő csend egyre inkább a küldetés sikertelenségét jelenti. Egy londoni sajtókonferencián elmondta, hogy az Odysseyn keresztül egy vezérlő jelet küldtek, hogy visszaállítsák a Beagle időzítőjét. A tudósok feltételezése szerint egy óra hiba következtében a Beagle 2 rossz időben sugárzott. Ezen felül megkérték az amerikai űrügynökség tudósait, hogy ellenőrizzék az Odyssey helyes működését. Az közismert, hogy az amerikai űrszonda kommunikációs rendszere egy időre leállt az októberi napkitörések következtében kialakult egyik hevesebb napviharnak köszönhetően, az egyik műszer pedig teljesen tönkre ment.


Az Európai Űrügynökség darmstadti irányítóközpontja a Beagle 2 keresése közben

A másik eszköz amivel a tudósok megpróbálnak a leszállóegység nyomára bukkanni a brit Jodrell Bank Obszervatóriumban található 76 méteres Lovell teleszkóp. Az Odyssey-vel ellentétben - ami a Beagle Blur együttes által komponált zenei kommunikációját keresi - a Jodrell egyszerűen az egység vivőjelét próbálja lenyomozni, aminek jóval egyértelműbbnek kellene lenni. Mindazonáltal a földi műszer sem járt eredménnyel.

Az elkövetkező napokban további jelkeresési akciókat terveznek. Bevonják a holland Westerboark rádióteleszkópot és a kaliforniai Stanford Egyetem rendkívül érzékeny 45 méteres ernyőjét. A Stanford "The Dish" néven emlegetett rádióteleszkóp sorozata elég erős ahhoz, hogy érzékelje a Beagle 2 központi processzorának mikrochipjéből kibocsátott rádiójeleket. Valójában azonban sokan úgy vélik az ESA Mars Express-e lehet a Beagle utolsó és egyetlen reménye.


Az irányítóközpont, előtérben a Mars Express modelljével

"Olyan állapotba kell hoznunk a Beagle 2-t, hogy jóval hosszabb periódusokban is tudjon sugározni" - mondta Pillinger professzor. "Erre január 4. környékén kerülhet sor, miután a Mars Express elegendő mennyiségű kommunikációs hibát észlel ahhoz, hogy automatikus átviteli módra kapcsoljon." Ez annyit jelent, hogy a Beagle onnantól kezdve folyamatosan sugároz a nappali órákban.

Jelenleg az anyahajó még távol van a bolygótól és hajtóműveinek begyújtásával egy nagyobb pályamódosításra készül, ami sarkköri pályára állítja a bolygó körül. "Még nem játszottuk ki az összes lapunkat" - mondta David Southwood professzor, az ESA tudományos igazgatóságának vezetője. "A Mars Express-szel egy olyan rendszert használhatunk, amit végig teszteltünk és tökéletesen ismerünk. Jelenleg inkább csalódottságot érzek mintsem aggodalmat" - tette hozzá.


A Mars Express színes sztereókamerája - mely két 5000 pixeles felbontású eszköz kombinációja - háromdimenziós, négyszínű felvételeket tud készíteni

Eközben a Beagle csapat a kommunikáció sikertelenségének egyéb lehetséges okait vizsgálja. Felmerült a leszállási pályáról való letérés lehetősége, az egység felborulása és a "napszirmok" kibontásának problémája, melyek blokkolhatják a Beagle antennájából származó gyenge jeleket. Southwood professzor derűlátásra serkent mindenkit.

"A Mars Express kitűnően működik, ami számunkra óriási siker. Kérem azonban ne értsenek félre, a Beagle rendkívül fontos számunkra, teljes sikert akarunk és ennek érdekében mindent meg is fogunk tenni" - nyilatkozott az újságíróknak. A Mars Express a nagyobbik része az európai Mars-expedíciónak, a Beagle csak utólag csatlakozott a tervezethez.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások