Az Opportunity is kisebb gondokkal küzd

Az Opportunity is kisebb gondokkal küzd

2004. január 29. 01:52, Csütörtök
Miközben a NASA tudósai az Opportunity meglepő új felvételeit tanulmányozzák melyek elénk tárják a Mars finoman rétegezett ősi kőzetének formációit, a mérnökök kedden főként a két robotegység problémáinak diagnosztizálásával vannak elfoglalva.

A múlt hét szerda óta tartó súlyos meghibásodás mellett, mely a Spiritet sújtja, a NASA Sugárhajtómű Laboratóriuma mérnökeinek most meg kell küzdeniük a Spirit újonnan érkezett ikertestvére, az Opportunity energiaszivárgásával is. A küldetés egyik vezetője, Jim Erickson a riportereknek elmondta, az energiavesztést úgy tűnik a marsjáró egyik fűtőegysége okozza, ami bekapcsolva tartja magát éjszaka is, amikor a napcellák nem képesek az utántöltésre, anélkül hogy a NASA erre parancsot küldött volna.

Klikk ide!
Az Opportunity felvétele a vizsgálni szándékozott sziklás területről. A "geológiai paradicsom" szikláinak magassága 10 centi, eredetük egyenlőre kérdéses

Bár a mérnökök nem hiszik, hogy a hibás termosztát túlhevítené a járművet, a probléma hosszú távú következményei és kijavíthatósága egyelőre még nem ismert. "Szeretnék többet megtudni mielőtt bármi konkrétumot mondanék" - szögezte le Erickson. Máskülönben a marsjáró "remek formában van", miközben már a negyedik marsi nap virradt rá a Meridiani Plánumon.

A terület azért keltette fel a tudósok érdeklődését, mert egy olyan vastartalmú kristályos ásványi üledéket tartalmaz, ami a Földön általában a folyékony víz jelenléte hatására alakul ki. A hematit nevű ásvány itt nagyobb területet borít, mint Magyarország. Mind a Spirit, mind az Opportunity fel van szerelve egy geológiai mobil laboratóriummal, melyek kimutathatják, hogy a kietlen Mars felszín egykor nedvesebb volt, és talán az élet számára is esélyt adott. Az első háromdimenziós panoráma felvételein az Opportunity egy igen érdekes, fedetlen kőzet réteget mutatott meg "rendkívüli részletességgel", számolt be a küldetés tudományos vezetője, Steve Squyres.


Dr. Steve Squyres, előtérben pedig a marsjáró makettje

A közeli alapkőzet szerkezet finom rétegekből tevődik össze, egyesek mindössze ujjnyi vastagságúak és úgy vélik több millió évesek, magyarázta Squyres. A teljes szabadon lévő alapkőzet nem vastagabb 50 centiméternél, így a marsjáró egészen közelről, a beszorulás veszélye nélkül tanulmányozhatja. "Megközelítjük a kőzet formációt és rászabadítjuk minden műszerünket" - mondta Squyres.


Andrew Knoll, a Harvard Egyetem tudományos csapatának vezetője szerint a kőzetrétegek eredeztethetőek vulkanikus tevékenység hamujából, mely a Mars korai történelméből származhat, illetve a szél vagy víz által lerakott üledékekből. A közelebbi vizsgálatok választ fognak adni ezekre a kérdésekre. Squyres szerint bár a láva a legtöbb marsi kőzet forrása, ebben az esetben kizárhatják, mivel az jóval vastagabb rétegeket hozott volna létre, bár a vulkáni hamu képes lehet hasonló üledék rétegek kialakítására, teszi hozzá.


Dr. Andrew Knoll, háttérben a marsjáró felvétele

Az Opportunity a Földdel történő nagysebességű, közvetlen kommunikációhoz használatos antennája irányba állt, és a mérnökök már tervezik a marsjáró talpra, illetve kerekeire való állítását, mondta Erickson, hozzátéve, hogy a marsjárónak feltehetően még kell egy hét, mire legördülhet talapzatáról. A Spiritnek 12 napra volt szüksége hogy elinduljon a felszínen, a hatalmas, Connecticut méretű medencében, a Gusev kráterben. A földi irányítás óvatosan halad előre az Opportunity-vel, szeretnék ugyanis elkerülni a Spiritnél fellépett nehézségeket.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások