Egymilliárd GSM felhasználó 2004-ben

Egymilliárd GSM felhasználó 2004-ben

2004. január 29. 16:38, Csütörtök
A GSM szabvány a mobil telekommunikációs piac 80 %-át uralta 2003-ban, és idén, 2004 első negyedévében fogja elérni az egymilliárd felhasználót. A GSM számára tehát a 2004-es év mérföldkő lesz.

Decemberben a felhasználók száma elérte a 970 milliót, és csak azóta már 15 millió új felhasználót kötöttek be. A mérföldkő megközelítése lesz a fő témája a februári 3GSM World Congress rendezvénynek is, amelyet Franciaországban tartanak meg minden évben. A 2003-as év folyamán mintegy 180 millió új GSM felhasználót kötöttek be, amely globálisan a 227 millió új digitális mobil felhasználók 80 %-a. A GSM hálózat az egész év folyamán ugyanannyi új felhasználót regisztrált, mint ahányat a CDMA összesen magáénak tudhat.

A legtöbb felhasználót természetesen az ázsiai régió adta hozzá, mintegy 70 millióval. Ebből még mindig Kínáé a legnagyobb szelet, két GSM szolgáltatója összesen 42,8 millió új felhasználót regisztrált. Ez csaknem ugyanannyi, mint amennyit Európa összesen hozzáadott a felhasználók számához (42 millió) ebben az évben, ennek is egyébként a legnagyobb részét a keleti régió tette ki. Az oroszok 16 millió, India és Észak Amerika 10-10 millió, Afrika és az Arab világ pedig 9 millió új felhasználót tett hozzá.

A latin amerikai felhasználók TDMA és CDMA szabványról GSM világhálózatra való folyamatos áttérése újabb16,5 millió felhasználót jelent, amely 130 %-os növekedést jelent a régió számára. Oroszország és India egyébként egyaránt 100 %-os növekedésről számolt be.

Az egy milliárdos stabil felhasználóbázis biztos alapokat jelent már a 3GSM-re való sikeres áttéréshez. A 2004-es év kezdetén már 25 szolgáltató biztosított 3GSM-et 17 ország számára. Az újfajta, kétszabványos mobiltelefonok érkezése pedig még jobban meg fogja könnyíteni a 3GSM-re való áttérést, ami ezáltal még jobban felgyorsul majd. Így ebben az évben már újabb 40 3GSM szolgáltató jön létre majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások