A januári e-mailek 60 százaléka spam volt

A januári e-mailek 60 százaléka spam volt

2004. február 3. 23:39, Kedd
Riasztó adatokat közölt az idei esztendő első hónapjában lezajlott e-mail-forgalom összetételéről a Brightmail cég, statisztikájuk szerint az idei év első hónapjában az internetes levelesládákba érkező e-mailek 60 százaléka volt spam.

A vállalat internetes szűrők készítésével foglalkozik, így bőven van rálátása - több más dolog mellett - az e-mail-forgalomra és az elektronikus levelezési szokásokra is. A Brightmail közlése szerint az idei év első hónapjában az internetes levelesládákba érkező e-mailek 60 százaléka volt spam, azaz kéretlen reklám-e-mail. 2003 decemberében ez az érték még "csak" 58 százalék volt.

E negatív fejlemény ellenére a vállalat úgy véli, hogy a nemrég megszavazott amerikai és európai spam-ellenes törvények és jogszabályok hamarosan éreztetni kezdik majd áldásos hatásukat. Mint ismeretes, az Egyesült Államokban 2004. január elseje óta létezik az úgynevezett Can-Spam-Act, míg az Európai Unió tagországai közül már több is átültette a saját joggyakorlatába az Európai Unió spam-ellenes direktíváit.

A Brightmail statisztikát is készített arról, hogy mi volt a januári levelek fő témaköre; e felmérés szerint a termékreklámok részesedése az összforgalomból 22 százalék, a különböző pénzügyi tranzakcióké 20, míg a pornográf tartalmú leveleké 17 százalék volt. Egyre inkább nő a különböző módszerekkel, így például az úgynevezett "phishing"-gel szerzett, vagyis a bizalmas adatoknak a felhasználóktól történő kicsalására és eltulajdonítására épülő spam-mailek száma is. Januárban ezek már elérték az össz-spamforgalom 4 százalékát.

A Brightmail egyébként nem holmi piackutató cégecske, a felmérések arra a 85 milliárd e-mailre épülnek, amelyek havonta a 300 millió elektronikus postafiókban megfordulnak. Az persze már egy más kérdés, hogy vajon a spameket küldő cégek mennyire segítőkészek ha az ő bőrükre megy a vásár és az ő módszereiket akarja megtudni valaki.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások