Három vadonatúj Canon nyomtató

Három vadonatúj Canon nyomtató

2004. február 10. 19:43, Kedd
Az e héten Las Vegasban zajló PMA (Photo Marketing Association) szakkiállítás keretein belül három vadonatúj terméket jelentett be a Canon: egy fotónyomtatót, egy Bluetooth kompatibilis mobil nyomtatót, valamint egy high-end kategóriás nyomtatót.

Az i9900 típusjelzésű fotónyomtató a Canon által kifejlesztett ChromaPlus nevezetű nyolcszínű tintarendszerre épül, mely a hagyományos cián, magenta, sárga, fekete, fotó cián és fotó magenta mellett egy vörös és zöld tintapatront vonultat fel. A Canon ezen újdonsága 13 x 19 colos méretű fényképeket képes kinyomtatni maximum 4800x2400 dpi-s felbontás mellett. Az USB 2.0 és FireWire interfésszel rendelkező i9900 várhatóan májusban fog megjelenni a kereskedelmi forgalomban, még pedig 499 dolláros, vagyis mintegy 103 forintos áron.

A Canon i9900-nak a gyári specifikációk szerint mindössze 38 másodperc szükségeltetik egy 4 x 6 colos fénykép kinyomtatásához, egy 13 x 19 colos fotót pedig 180 másodperc alatt képes előállítani. Dokumentum nyomtatáskor fekete-fehér, illetve színes üzemmódban percenként 16, illetve 12 lapot dob ki magából a készülék.

Ugyancsak most mutatkozott be a vállalat i80 típusjelzésű újgenerációs mobil nyomtatója, mely 249 dolláros (52 ezer forint) áron várhatóan még ebben a hónapban világszerte megvásárolható lesz. A nyomtató 4 x 6, 5 x 7, valamint 8,5 x 11 colos méretű fényképeket képes előállítani maximum 4800 x 1200 dpi-s felbontás mellett. A készülék fekete-fehér módban percenként 14, színes üzemmódban pedig percenként 10 dokumentum oldalt képes kinyomtatni. 79 dolláros, vagyis mintegy 16 ezer forintos áron vásárolható hozzá egy Bluetooth kiegészítő modul, melynek segítségével akár vezetékek használata nélkül is lehet nyomtatni.

A Canon harmadik újdonsága nem más, mint az ImagePrograf W6200 típusjelzésű felsőkategóriás nyomtató, mely akár 60 centiméter széles 18 méter hosszú képek és szövegek nyomtatására is alkalmas. A 3495 dollárba (723 ezer forint) kerülő újdonság egy-egy A1 méretű fényképet kevesebb mint öt perc alatt képes előállítani 600 x 1200 dpi-s felbontás mellett.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások