Duplázódik az új Sun processzorok teljesítménye

Duplázódik az új Sun processzorok teljesítménye

2004. február 13. 09:27, Péntek
Alighogy a Sun Microsystems bejelentette legújabb processzorát, az elsőként két darab processzormaggal szerelt UltraSparc IV-et, a cég munkatársai máris elárulták az első részleteket a most debütált új chip utódjával kapcsolatban.

Scott McNealy, a Sun Microsystems vezérigazgatója a vállalat elemzői konferenciáján már be is mutatta a jelenleg Panther fejlesztési kódnevet viselő, a kereskedelmi forgalomban várhatóan UltraSparc IV+ néven debütáló újdonság első tesztpéldányait. David Yen, a cég processzorok és hálózati eszközök fejlesztésével foglalkozó részlegének alelnöke elmondta, hogy az UltraSparc IV+ egyik legfontosabb újítása az a nagy sebességű gyorsítótár, mely a jelenlegi UltraSparc processzorokból még hiányzik. Greg Papadopoulos, a Sun Microsystems vezető technológusa előadásában kitért arra, hogy többek közt a tokozáson belül elhelyezett cache-nek köszönhetően az UltraSparc IV+ processzorok körülbelül kétszer nagyobb teljesítményre lesznek képesek, mint az UltraSparc IV chipek. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a most debütált kétmagos UltraSparc IV processzorok ugyancsak kétszer gyorsabbak, mint a korábbi UltraSparc III chipek.

Az elemzői konferencián ezenkívül arról is szó esett, hogy míg a jelenleg kapható UltraSparc IIIi és UltraSparc IV processzorokat a Texas Instruments 0,13 mikronos gyártási technológiák segítségével gyártja, addig a közeljövőben érkező UltraSparc IIIi+ és UltraSparc IV+ processzorok már 0,09 mikronos csíkszélességgel fognak rendelkezni. Ez magasabb működési frekvenciát, alacsonyabb fogyasztást és kisebb hőtermelést fog eredményezni. Az Intel és az Advanced Micro Devices (AMD) egyébként előreláthatólag jövőre fog kiadni olyan kétmagos chipeket, melyek két maggal büszkélkedhetnek.

A két darab UltraSparc III magra épülő UltraSparc IV processzorok egy időben két végrehajtási szálat tudnak kezelni, azonban nem kell már sokat várnunk arra a nem kevesebb mint nyolc maggal felvértezett, jelenleg Niagara fejlesztési kódnevű vadonatúj chipre, mely egyszerre harminckét végrehajtási szál kezelésével is könnyedén meg fog birkózni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások