Felfüggesztett börtönbüntetés szoftverkalózkodásért

Felfüggesztett börtönbüntetés szoftverkalózkodásért

2004. február 21. 14:42, Szombat
Erősödik a harc a jogvédők és a hivatalos szervek, illetve a szoftverkalózok között. A legutóbbi összecsapásból a rendőrség került ki győztesen, bár azt mindenütt elismerik, hogy szinte gombamódra szaporodnak a warezoldalak és a különféle más típusú illegális letöltőhelyek.

Az eddigi, országosan is a legnagyobb ügyben hirdetett ítéletet a berlini bíróság. A tartományi jogú városban két férfi állt az ítélőszék előtt. A vád ellenük "internetkalózkodás" volt. A két vádlott 21, illetve 12 hónapos felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta az esetet. A vádirat szerint a két férfi egy berlini lakásban kereken 1800 különböző tartalmú másolt CD-t készített, majd a közel 900 ezer euró értékű lemezeket a tulajdonukban lévő online-boltban értékesítették.

A bíróság elé állított két személy és harmadik társuk kétszáz felhasználónak adták el a főleg számítógépes programokat tartalmazó CD-korongokat. A nyereségük összesen 10 ezer euró volt, ami tekintve a 900 ezer eurós bűnértéket, egyáltalán nem mondható soknak. A harmadik férfi a jövő héten kerül a bíróság elé. Őt azzal vádolják, hogy ő szerezte be a másoláshoz nélkülözhetetlen eredeti szoftvereket. A fentiek függvényében pénzbüntetésre vagy szintén felfüggesztett börtönbüntetésre számíthat.

Az persze más kérdés, hogy a személyeknek megérte-e a lemezenkénti körülbelüli 5,5 eurós haszon, ám az is tény: egy DVD ennek a többszörösébe kerül. A kiadóknak és a forgalmazóknak előbb-utóbb el kell tehát gondolkozniuk tehát, miszerint nem éri-e meg jobban árakat csökkenteni, mint a szoftverkalózkodás miatt keletkező több százmillió eurós veszteséget elszenvedni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások