Az Apple nem akar együttműködni a Real Networksszel

Az Apple nem akar együttműködni a Real Networksszel

2004. április 17. 18:07, Szombat
Mint ismeretes, Rob Glaser, a Real Networks vezérigazgatója e-mailt küldött Steve Jobsnak, az Apple elnökének, amiben együttműködést ajánlott fel a cégnek, ugyanakkor kilátásba helyezte azt is, hogy ha a válasz nemleges, a kooperáció a Microsofttal valósul meg.

Az Apple válasza nem sokáig váratott magára. Mint azt Greg Chiemingo, a Real Networks szóvivője elmondta: "Ugyan az együttműködésre két szomszédos cég között kerülne sor, de erre nem kíváncsi Steve Jobs. Steve nem fogja nyilvánossá tenni az IPodot, mi pedig nem értjük, hogy miért nem?" Mindenesetre érdekes, hogy a nemleges választ a másik cég szóvivőjétől kell megtudni, az Apple ugyanis nem kommentálta a híreket.

Steve Jobs múlt héten egy, a Wall Street Journalban megjelent interjúban már utalt arra, hogy nem nagyon akarnak senkivel sem együttműködni. Szavai szerint ugyanis "az iPod már most is a legjobb zeneletöltő szolgáltatással van összekötve és az iTunes online zenebolthoz tartozik a legjobb zenei lejátszó szoftver." Az Apple elnöke azonban nem érte be ennyivel, mint mondta: "Az utánunk következő második legjobbak olyan messze vannak tőlünk, hogy egyszerűen nem értem, miért kellene nekünk velük együttműködnünk?"

A kérdés már csak az, hogy a Real Networks ezután az interjú után miben reménykedett? Netán az is lehetséges, hogy esetleg nem vették Steve Jobsot komolyan? Mindenesetre a nagy kooperáció elmarad és ezt - az érintettek nyilatkozatait elnézve - talán csak az ajánlattevő Real Networks bánja. Nekik viszont maradt a Microsoft...

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások