Több hónapot késik az Intel új Itanium 2 processzora

Több hónapot késik az Intel új Itanium 2 processzora

2004. április 20. 18:09, Kedd
Egyes, magukat megnevezni nem kívánó források szerint az Intel nem az idei év közepén, hanem csak valamikor 2005-ben jelenti majd be a 9 MB méretű harmadszintű gyorsítótárral szerelt legújabb Itanium 2 processzorait.

Ez természetesen rossz hír az újgenerációs Itanium 2 chipekre vágyóknak, mindenesetre számukra vigaszul szolgálhat, hogy az említett processzor a várakozásoknál gyorsabb, egész pontosan 667 MHz-es rendszerbusz frekvenciát tudhat majd magáénak. A jelenleg forgalomban lévő Madison magos Itanium processzorok utódját, a Madison 9M fejlesztési kódnevű chipet az Intel eredetileg 2004 harmadik negyedévében szerette volna piacra dobni, ezzel szemben most már szinte biztosra vehető, hogy az újdonság megjelenésére egészen 2005 első negyedévéig várnunk kell.

Szakértők szerint a csúszás hátterében elsősorban az áll, hogy az Intel nemrégiben a rendszerbusz frekvencia megemelése mellett döntött, ami mind a processzor, mind pedig a hozzá szánt alaplapi chipkészletek esetében némi áttervezést, módosítást igényel. Mint ismeretes, a jelenlegi IA64 processzorok 400 MHz-es rendszerbusszal rendelkeznek, ehhez képest pedig komoly előrelépést jelent, hogy a Madison 9M már 667 MHz-es rendszerbusszal büszkélkedhet.

Az Intel legutóbb február közepén vázolta fel az Itanium platformmal kapcsolatos terveit. Ekkor a vállalat munkatársai még azt nyilatkozták, hogy a Madison 9M mindenképpen meg fog jelenni az idei esztendőben, 2005 pedig már az első több processzormagos Itanium chipek éve lesz. Az Intel első több magos processzora az a jelenleg Montecito fejlesztési kódnevű chip lesz, melyben két mag és nem kevesebb mint 24 MB harmadszintű gyorsítótár kap helyet. A Millington kódnevű IA64 processzor a Montecito kevesebb L3 cache-sel szerelt, olcsóbb változata lesz, ezenkívül pedig elérhető lesz egy LV Millington nevezetű mikrochip is, mely elsősorban alacsony fogyasztásáról ismerszik majd meg. Az említett újgenerációs IA64 chipek pontos működési frekvenciájával kapcsolatban egyelőre sajnos nincsenek információink.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások