A T-Mobile-t választotta az első számhordozó egyéni előfizető Magyaroszágon

A T-Mobile-t választotta az első számhordozó egyéni előfizető Magyaroszágon

2004. május 6. 12:25, Csütörtök
A hazai távközlés történetének egyik emlékezetes pillanataként mai napon megörténik az első magyarországi mobilszámhordozás. A hívószámát megtartó, de szolgáltatót váltó budapesti ügyfél a T-Mobile Magyarországot választotta.

A számhordozásnak, mint a szolgáltatások terént meghatározó újdonságnak köszönhetően az előfizetők a jövőben akár egész életükben azonos telefonszámon érhetők el, függetlenül attól, hogy időközben szolgáltatót váltanak-e. Magyarország legnagyobb mobilcége a T-Mobile (eddig Westel) mellett - részben az új lehetőséggel élve - már eddig is számos vállalat döntött az elmúlt hetekben. A mai napon megvalósuló első számhordozást követően az egyéni előfizetők terén szintén erre visszavezethető, bár várhatóan kismértékű mozgás prognosztizálható. A több mint 3,8 millió ügyfél bizalmát élvező T-Mobile iránti érdeklődést jelzi, hogy az elmúlt fél évben, azaz a számhordozást megelőzően egymaga nagyobb mértékben növelte aktív előfizetőinek számát, mint másik két versenytársa összesen.

A hazai számhordozás történetében első átadás-átvétele során a T-Mobile-t választó, kozmetikusként dolgozó ügyfél hívószáma -a szükséges előzetes egyeztetésnek, szerződéskötésnek köszönhetően, a műszaki folyamatok lezárultával, 18 és a 22 óra között kerül át a T-Mobile-hoz. Az előfizetést választó új T-Mobile ügyfél hívószáma a megszokott körzetszámmal együtt, az új SIM-kártyának köszönhetően a mai napon már a T-Mobile hálózatában használható. Az áthozott, 06-30-astól eltérő körzetszámmal bíró hívószámmal ezentúl a T-Mobile minden megoldása és díjcsomagválasztéka elérhető.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások