Bankkártyacsalókat tartóztattak le Nagy-Britanniában

Bankkártyacsalókat tartóztattak le Nagy-Britanniában

2004. május 8. 12:16, Szombat
Egy tucat bandatagot vett őrizetbe a brit Nemzeti Hi-Tech Bűnüldöző Egység (NHTCU). A gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy egy úgynevezett phishing-banda tagjai voltak.

Phishingnek azt nevezik, amikor illetéktelenek az internet segítségével bank- és hitelkártya-, illetve személyes adatokat csalással megszereznek. Maga a szó a Password (jelszó) és a Fishing (halászás) szavak összeolvadásából származik. A hat férfi és a hat nő - akik egyébként Észtországból, Lettországból, Litvániából, Oroszországból és Ukrajnából származnak - felhasználók bankszámla-adataihoz jutottak hozzá - illegálisan. Angol lapértesülések szerint a rendőrség - többek között - számítógépeket, jelszavakat, csekk-könyveket, bankkártyákat és nagy mennyiségű kokaint találtak a különböző londoni és a Kent megyei Ramsgate-ben tartott házkutatások során.

Mick Deats bűnügyi felügyelő, a brit NHTCU helyettes vezetője elmondta: "Úgy véljük, hogy ez a banda több százezer brit fontot csempészett Oroszországba." Gernot Hacker, a Sophos technológiai igazgatója szerint a szervezett bűnözők napjainkban világszerte megpróbálják "lenyúlni" az internetes felhasználók pénzét az online bankszámlákról. A szakember hozzátette: "Sajnos az emberek hamar áldozatául esnek ezeknek a csalóknak. Az olyan e-maileket, amelyek arra kérnek minket, hogy áruljuk el a személyes banki adatainkat, rendkívül szkeptikusan kell kezelnünk. Igaz ez még akkor is, ha a feltüntetett weboldal tényleg úgy néz ki, mint egy virtuális bank oldala, vagy ha ismerősnek tűnik a bank neve. A legtöbbször ugyanis ezekben az esetekben csak szimpla csalásról van szó."

Érdekesség, hogy a legutóbbi phishing-támadásokat olyan e-mailekkel hajtották végre, amelyekben a következő bankok nevével éltek vissza: Wells Fargo, Nationswide, Nat West, Barclays, Westpac és Halifax. Idén május elején egyébként a brit egység őrizetbe vett egy 21 éves férfit Lancashire grófságban. Állítólag ez volt az első eset Nagy-Britanniában, amikor valakit phishing miatt tartóztattak le.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások