Napster már az Egyesült Királyságban is

Napster már az Egyesült Királyságban is

2004. május 21. 13:06, Péntek
A legális zeneszolgáltatást nyújtó Napster csütörtökön elsőként indította el önálló európai részlegét. Bejelentésével sokakat meglepett, mivel mindvégig titokban tartották a szolgáltatás angliai beindításának dátumát, mindössze a nyár végét jelölve meg valószínű időpontnak.

Az Apple "iTunes" szolgáltatása jelenthet egyedül konkurenciát, amely az Egyesült Államokban már nagy népszerűségnek örvend, azonban európai megjelenésének időpontja bizonytalan, körülbelül az év vége felé várható. A Napster-nél tudatosan törekedtek az iTunes megelőzésére, ugyanis tavaly ilyenkor az USA-ban az Apple könyvelhette el elsőbbségét, a mai napig fenntartva vezető pozícióját a tengerentúlon. A Napster egy igen kiélezett európai versenybe szállt be, amelyben igen nehéz lesz megőriznie népszerűségét. Egyik fő riválisuk, az angol OD2 ugyancsak ma jelentette be, hogy csökkenti a letöltések díját. Közleményük szerint dalonként átlagosan fél fontot kérnek öt legnagyobb oldalukon.

A verseny erősödése, valamint a díjak csökkenése üdvözítő fejlemény a kalózmásolatok által megtépázott európai zeneiparnak. Egy újabb lépés abban a szemléletváltásban, amely a legális letöltést helyezi előtérbe az illegális másolatok büntetése helyett. Christopher Gorog, a Roxio - a Napster tulajdonosának - vezérigazgatója elmondta, hogy szerződéseik alapján jelenleg mintegy 500.000 dallal rendelkeznek, ez egy hónapon belül 700.000 darabra emelkedik majd. Egy dal letöltéséért 1.09 fontot, azaz mintegy 400 forintot számítanak fel. Előfizetőiknek havi 10 fontért - 3800 forint - korlátlan online zenehallgatást biztosítanak, azonban egy-egy szám letöltése újabb 1 fontba kerül.

A Napster, amely először adott lehetőséget zenei számok internetes cserélgetésére - fenyegetve ezzel a zeneipar nyereségességét - tavaly októberben indult újra az Egyesült Államokban mint legális, fizetős zeneszolgáltatás. A szolgáltatás európai elterjesztése mindezidáig jogi vitákba torkollott a jelentősebb kiadókkal. Ezt a kényelmetlen helyzetet oldhatja fel a Napster angliai beindítása, amely azért is fontos a Roxio számára, mivel már 150 millió dollárt költöttek infrastrukturális fejlesztésre, a hálózat kiépítésére. A vállalat a közelmúltban hozta nyilvánosságra első negyedévi eredményeit. Március hónapban az eladások 6 millió dollárnál tetőztek, ami összesen 9.7 millió dollárt jelentenek az indulástól számítva. Az Apple időközben 70 millió dolláros nyereséget termelt 2003 áprilisa óta.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások