Majdnem megbénították a német kormány e-mail szerverét

Majdnem megbénították a német kormány e-mail szerverét

2004. május 20. 23:43, Csütörtök
A hétvége óta közel félmillió spam-levél található a Berlin Bonn Információs Szövetség (IVBB) központi e-mail szerverén. A hivatal rendszere gyakorlatilag a német szövetségi kormány információs levesládájának is tekinthető, mivel ezen a számítógépen keresztül bonyolódik a szövetségi kancellária és a többi német minisztérium ki- és bemenő e-mail forgalma.

Mindennek az lett a következménye, hogy a német kormány tagjai és munkatársai több napos késéssel kapják csak meg az elektronikus leveleiket és az általuk küldött e-mailek is több napos késéssel érkeznek meg a címzettekhez. A belügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy a spam-leveleken kívül még egy vírus is megfertőzte a központi rendszert.


Az IVBB-t azért hozták létre, hogy biztonságosan biztosítani tudja a kormányzati kommunikációt. A technikai felszereltséggel eddig úgy hitték, nincs is semmi baj, hiszen több tűzfal és vírusírtó biztosította a védelmet, sőt, még egy a behatolást érzékelő alkalmazással is ellátták a hivatal központi rendszerét. Az IVBB ráadásul - mint időközben nyilvánosságra került - még egy spam-szűrőt is alkalmazott, amely megjelölte azokat a leveleket, amelyek különböző gyanús kifejezéseket tartalmaztak. Mint kiderült, mindezek a védelmi technikák még sem bizonyultak elegendőnek és volt rés a védelmi vonalon.

A Tagesschau német internetes oldal információi szerint a legtöbb spam-levél olyan úgynevezett "Non-delivery report" volt, amelyet - technikai okokból - nem tudtak központilag kitörölni. Ezeket a leveleket akkor kapja meg a feladó, ha a levél kézbesítése nem sikerült, mert rossz címet adott meg. Azt azonban senki sem gondolja, hogy a kancellária és a minisztériumok fél millió hibás címet gépeltek be...

Van még egy probléma, ami viszont már-már tragikomikussá teszi a kialakult helyzetet. Németországban ugyanis a rendszergazdáknak kötelessége, hogy az ilyen, "nem kézbesíthető" levelek is eljussanak a valódi címzettekhez, csak ezután kerülhet sor arra, hogy a képviselők és a kormánytagok kitöröljék a postaládájukat elborító e-maileket. Mindenesetre az illetékesek abban bíznak, hogy legkésőbb a hét végéig megoldódik a helyzet.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások