Tanulmány a hackerek pszichéjéről

Tanulmány a hackerek pszichéjéről

2004. május 30. 20:30, Vasárnap
A Kremsi Duna Egyetem által, a RSA Security cég megbízásából készített tanulmány szerint egyre több hacker specializálja magát a személyes adatok ellopására és az azokkal való visszaélésre.

Drasztikusan emelkedik az interneten a személyes adatok ellopásának és az azokkal való visszaéléseknek a száma. A dokumentumból kiderül, hogy a "személyazonossági tolvajok" tevékenységükkel tavaly világszerte körülbelül 221 milliárd dolláros kárt okoztak. Ráadásul a tendencia növekszik, és ez rendkívül aggasztó: minden újabb esztendőben az előzőhöz képest 300 százalékkal több ilyen bűncselekmény történik. Amennyiben ez a növekedési ütem megmarad, akkor 2005-re az okozott kár értéke elérheti majd a 2 billió dollárt.

A tanulmány középpontjában egyébként a hackerek pszichéje állt, melyben a készítők megkülönböztették a hackereket és a crackereket. Előbbiek, tehát a hackerek általában kódsorok illetve hálózati rések iránt érdeklődnek és számítógépes rendszereket vizsgálnak át. Mivel a világhálót egy nyitott rendszernek tekintik, ezért gyakran nincsenek is igazán tisztában azzal, hogy mit követnek-el, amikor behatolnak egy idegen hálózatba. Védekezésük szerint ők jóhiszeműen járnak el, hiszen például felderítik az adott rendszer hiányosságait és biztonsági réseit - többek között hasonlóképpen védekezett nemrégiben a Sasser féreg írója, és az Elendert feltörő fiatalok is.

Érdekesség, hogy a fenti megállapításokból kiindulva maga Linus Torvalds, a Linux atyja, sőt a Szabad Szoftver Alapítvány (Free Software Foundation - FSF) létrehozója, Richard Stallmann is hacker. A hackerek határozottan igyekeznek magukat elhatárolni a "rosszfiúktól", vagyis a crackerektől, de ez a gyakorlatban nem igazán sikerül.

A felmérésben a szakemberek arra is kitérnek, hogy a közvéleményben sajnálatos módon torz kép él a hackerekről. A világukkal immáron tíz esztendeje foglalkozó Berhmardt Lieberman szociológusprofesszor szerint ezeknek a magánszemélyeknek általában igenis van baráti körük, sőt élettársuk, feleségük, barátnőjük is és nem holmi görnyedt hátú szemüveges "pizzazabálók". Szerinte a hackereket általában olyan mozgatórugók vezérlik, mint az intellektuális kihívás, vagy a késztetés arra, hogy még többet tanulhassanak meg a számítógépekről, a számítástechnikáról. Bernhardt Lieberman elmondása szerint csupán egyetlen előítélet igaz: a hackerek szinte kivétel nélkül férfiak.

A Kremsi Duna Egyetem kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy a kiberbűnözés okozta problémákat nem lehet csak és kizárólag technikai fejlesztésekkel megoldani. Az osztrák szakemberek úgy vélik: az internet ellenőrzését minél előbb meg kell oldani, az illegális elemeket pedig, ha kell a büntető- és polgári jogi törvények alkalmazásával el kell távolítani a világhálóról.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások