Kesereg és megbánást tanúsít a Sasser féreg írója

Kesereg és megbánást tanúsít a Sasser féreg írója

2004. június 17. 12:01, Csütörtök
Már korántsem olyan magabiztos a Sasser féregvírust megalkotó, majd az ezt és egy másik férget, a Netsky-t a világra szabadító német diák, mint volt még néhány héttel ezelőtt.

Úgy tűnik a fiú kezdi végre felfogni, hogy mit is tett valójában, legalábbis erre utalnak a német Stern magazinnak tett nyilatkozatai. A cikket olvasva azonnal kiderül, hogy Sven J. nagyon komolyan aggódik a jövője miatt. Az alsó-szászországi Waffensenből származó fiatalember úgy nyilatkozott: "Félek, hogy az életemet elbaltáztam, romokban hever. Hogyan fizessem majd ki azokat az összegeket, amelyeket a vírusok által okozott károkért engem perelőknek kártérítésként megítél a bíróság?"

A Sasser és a Netsky vírusok április végén világszerte magánszemélyek és vállalatok számítógépeinek millióit fertőzték meg. A két féreg által okozott károk leginkább a Delta Airlines amerikai légitársaságot és az Európai Bizottságot érintették. Helmut Trentmann verdeni vezető ügyész véleménye szerint eddig kereken 50 károsult jelentkezett, köztük egy dél-németországi nagyváros is. A károsultak némelyike a keresetéhez már mellékelte a férgek által okozott károkat tartalmazó számlát is.

Sven J. csupán annyit tudott hozzáfűzni a lap kérdéseire, hogy: "Nagyon sajnálom, amit tettem és még egyszer szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni akinek kárt okoztam." A fiatalember a jövőbeni terveit firtató kérdésre a következőket válaszolta: "Szeretnék egy számítógépes vállalatnál elhelyezkedni. Legszívesebben egy biztonsági szoftvereket fejlesztő cégnél helyezkednék el." Remélhetőleg tanul a hibájából a pusztító kártevőt megíró és útjára bocsátó fiatalember és a jövőben már nem ilyen hírek kapcsán halljuk majd a nevét, hanem mondjuk egy vírusirtó szoftver fejlesztőjeként.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások