Szerzői jogi illeték lesz a számítástechnikai eszközökre?

Szerzői jogi illeték lesz a számítástechnikai eszközökre?

2004. július 5. 19:43, Hétfő
Brigitte Zypries német igazságügyi miniszter a német szerzői jogi törvény reformját tervezi, hogy még inkább megfeleljen a jogszabály a mai kor, így például az internet követelményeinek.

Németországban néhány politikus fejében némileg abszurdnak tűnő ötlet merült fel. Brigitte Zypries miniszter a Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozva kijelentette: a tervezett változások között található az a javaslat is, amely szerint minden olyan készülékre illetéket vetnének ki, amely a szerzői jogi törvény hatálya alá tartozó művek sokszorosítására alkalmas.

A németeknél - a magyar Artisjushoz hasonlóan - jelenleg olyan társaságok, mint a GEMA és a VG Wort kapják meg azokat az összegeket, amelyek már most is részét képezik például a CD-írók, a szkennerek, a fénymásolók, valamint az írható és az újraírható CD-lemezek árának. Ebből az illetékből részesülnek aztán a szerzői jogi jogszabályok alá tartozó művek tulajdonosai. Zypries szerint ezt a részt kell kiterjeszteni úgy, hogy minél igazságosabb és mindenki számára elfogadható legyen.

A miniszterasszony szerint eddig csak azokra a készülékekre vetettek ki ilyen illetéket, amelyek tényleg sokszorosításra alkalmasak voltak. A jövőben azonban már az lesz a szempont, hogy egy eszközt sokszorosításra és másolásra tervezték-e, illetve ilyen célokra mennyire és mennyit használható, és ez fogja meghatározni, hogy az illeték összege mekkora nagyságú lesz.

A törvény biztosítja, hogy az egyre több kalózmásolat ellenére is a különböző művek szerzői jog szerinti tulajdonosai megkapják a bevételüket. Zypries szerint a korábban a nyomtató-gyártók körében felmerült aggodalom - mely nálunk is felmerült a reprográfiai illeték kapcsán -, miszerint az új illeték megdrágítja a nyomtatókat, alaptalannak bizonyul. Egy 50 euróba kerülő termékre így nem kerül 5-7 eurós illeték, hiszen a cél nem az, hogy tönkretegyék a piacokat, vagy hogy arra kényszerítsék a felhasználókat, hogy külföldre járjanak vásárolni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások