Késik a 64 bites Windows megjelenése

Késik a 64 bites Windows megjelenése

2004. július 28. 19:50, Szerda
A Microsoft szóvivője bejelentettee, hogy ismételten elhalasztották a 64 bites AMD processzorokat támogató Windows operációs rendszer megjelenését, valamint a Windows Server 2003 első átfogó frissítését.

A szóvivő elmondása szerint a Windows Server 2003 Service Pack 1, a Windows Server 2003 for 64-bit Extended Systems és a Windows XP 64-bit Edition for 64-bit Extended Systems még az idei év végére elkészül, de az új operációs rendszerek előreláthatólag csak a következő év első felében kerülnek kereskedelmi forgalomba.

A késedelem nemcsak az AMD-t érinti érzékenyen, hanem az Intelt is, amely gyakorlatilag lemásolta a rivális processzorgyártó 64 bites megoldását. Nathan Brookwood, az Insight 64 elemzője szerint ugyanakkor az Opteron optimalizált operációs rendszer nélkül is felveszi a küzdelmet az Intel Xeon processzoraival. "Az Opteron 32 bites környezetben is kiváló teljesítményt nyújt, és gyakorlatilag az egyetlen alternatíva a Xeonnal szemben" - jelentette ki Brookwood. Hozzáfűzte, hogy a csúszás egyedül a Linuxnak kedvez, mivel már számos disztribútor kínálatában elérhető az operációs rendszer 64 bites változata, és az újabb késedelem könnyen a Linux felé fordíthatja azokat, akik számára fontos a nagyobb teljesítmény.

A Microsoft közleménye ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a csúszás a vásárló érdekeit szolgálja, és a szoftveróriás fejlesztői mindent megtesznek annak érdekében, hogy még a fejlesztés alatt kiküszöböljék a felmerülő problémákat. A redmondi cég nem először halasztotta el az operációs rendszer megjelentetését. Az eredeti elképzelés szerint a 64 bites processzorokat támogató Windows még az év elején a boltok polcaira került volna, de a Microsoft - az operációs rendszer második javítócsomagjával együtt - többször is kénytelen volt elhalasztani a premiert.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások