Kihívója akadt a SpaceShipOne-nak

Kihívója akadt a SpaceShipOne-nak

2004. július 30. 18:11, Péntek
A 10 millió dolláros Ansari X-díj kapott egy kis Dávid és Góliát fűszerezést, amikor két csapat is bejelentette repülési terveit idén őszre. Az egyik egy anyagiakkal jól ellátott profi csapat, míg a másikról eddig alig hallottunk és költségvetése is töredéke a főesélyesnek tartott ellenfélének.

A kaliforniai Santa Monicaban megtartott sajtótájékoztatón az X-díj szervezői és a Scaled Composites vezetősége közösen jelentette be a SpaceShipOne két repülése közül az elsőt, ami szeptember 29-én, a már megszokott helyszínről, a Mojave repülőtérről indul. A verseny szabályai szerint a második repülésnek két héten belül, azaz október 13-ig kell követnie az elsőt, bár a Scaled alapítója, Burt Rutan szerint a határidőhöz képest akár egy héttel korábban is megpróbálhatják az ominózus második repülést.


A SpaceShipOne már így is beírta magát a történelemkönyvekbe, amikor június 21-én az első magánfinanszírozású ember repülte járműként eljutott a világűrbe, 100,1 kilométeres csúcsmagasságot érve el. A járműnek mindazonáltal akadtak némi problémái, ami közel 10 kilométert csippentett le tervezett maximális magasságából, és így éppen hogy átlépte a határnak tartott 100 kilométert. A bejelentés után a sajtó számára tartott telefonos konferencián Rutan azt állította, hogy a hibákat kijavították. Legtöbbjük - nyilatkozta - tulajdonképpen a szelek számlájára írható, melyekkel a White Knight hordozógépről való leválás és a rakétahajtómű begyújtása után kellett megküzdenie az űrrepülőgépnek. "Miután ez megállapítást nyert, úgy döntöttünk semmilyen változtatást nem hajtunk végre a gépen" - mondta.

Egy különbség az X-díj természetéből adódóan azért lesz a két repülés között. A júniusihoz képest a gép ezúttal nehezékeket is fog szállítani, így szimulálva a kiírás szerint szükséges két utas súlyát. Rutan szerint ez még pontosabb repülési tervet, vagy némi plusz erőt igényel a hajtómű esetében. Mindenesetre a mérnökök több szükségtelen alkatrészt is el fognak távolítani a SpaceShipOne-ról, csökkentve tömegét. "Ezekkel a változtatásokkal a megnövelendő súlymennyiség inkább egy embernyi mintsem kettő" - mondta Rutan.


Eddig csak a SpaceShipOne bizonyította életképességét

Az X-díjat 1996-ban hozták létre az űrturizmus és egyéb piacok kiszolgálására alkalmas kereskedelmi szuborbitális járművek fejlesztésének serkentése céljából. A díj elnyeréséhez egy csapatnak kizárólag a magánszektorból származó tőkéből egy háromszemélyes újrahasznosítható járművet kell építenie, majd két héten belül kétszer kell eljutnia a világűrbe. Az Ansari név májusban került az X-díj elé, a díjat képző pénz adományozói, Anousheh és Amir Ansari elismeréseként. A díjat egyébként jövőre már nem lehet elnyerni, ezzel igyekeznek megsürgetni a nevezett csapatokat.

A SpaceShipOne-t már hónapok óta, jóval a júniusi szuborbitális repülés előtt a díj legnagyobb várományosának tartják. Azonban a több mint két tucat regisztrált versenyzőből még nem mindenki dobta be a törölközőt. Ugyanazon a sajtókonferencián, melyen a Scaled bejelentette terveit a kanadai nevező da Vinci Project szintén bejelentést tett, miszerint augusztus 5-én Torontóban bemutatják járművüket.


A da Vinci projekt ballonja, előtérben az alkotók

A da Vinci által hét éve fejlesztés alatt álló Wild Fire-t egy hélium ballon fogja körülbelül 24 kilométeres magasságba emelni Kindersley város közelében, ahol a jármű leválik és beindítja rakéta hajtóművét. Több mint 100 kilométeres magasságba emelkedik, mielőtt bevetne egy ballute-ot, egy kúp alakú felfújható pajzsot, ami a visszatérés során a jármű lassítását szolgálja. A leszállást ejtőernyők segítségével hajtja végre, miközben a ballute tompítja a földet érés megrázkódtatásait.


A Wild Fire-t visszatéréskor egy kúp alakú felfújható pajzs védi és lassítja

A technikai különbségek mellett a két gép igen eltérő fejlesztési utat járt be. A SpaceShipOne-t a Microsoft társalapítója, Paul Allen finanszírozta, egy milliárdos, aki pénzét a sporttól kezdve egészen egy sci-fi múzeumig meglehetősen sokféle vállalkozásban kamatoztatja. Allen legalább 20 millió dollárt fektetett Rutan gépébe, bár egyes becslések szerint ez az összeg elérte a 40 milliót is. A júniusi repülésen Allen neve mindenhol látható volt a géptörzstől kezdve a repülés előtti és utáni sajtótájékoztatók helyszínéül szolgáló pódium mögött elhelyezett háttérfalig.

A da Vinci Poject ezzel szemben meglehetősen vékonyka költségvetéssel rendelkezik. A csapat vezetője, Brian Feeney a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a projekt adományokon alapul, közel 600 ember részese a bemutatandó gépnek. A projekt mindössze 337.000 dollár készpénzzel rendelkezett, de így is sikerült tető alá hozni. "Nem hagyom, hogy a pénzhiány legyen az a kifogás, ami hátráltassa a projektet" - mondta Feeney. A pénz azonban nagy úr a kanadaiaknál, ismerte el Feeney, becslése szerint projektjének 350.000 dollárra lenne szüksége az első repülés véghezviteléhez. "A továbblépéshez szükségünk lenne egy kanadai Paul Allenre" - tette hozzá.

Feeney a jövőre nézve szeretné elkészíteni a Wild Fire egy nagyobb, nyolcszemélyes változatát, emellett azonban nem szándékszik átengedni az X-díjat a SpaceShipOne-nak. "Célunk hogy versenyben maradjunk és megnyerjük a díjat" - mondta. "Minden erőnkkel erre törekszünk, a legfontosabb célunk azonban az, hogy repülni lássuk a gépünket. E idén ősszel meg is fog történni, méghozzá versenyképes időben Burt és a SpaceShipOne ellen."

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások