A Sun vezetése a Novell felvásárlását fontolgatja

A Sun vezetése a Novell felvásárlását fontolgatja

2004. augusztus 2. 16:32, Hétfő
A legfrissebb hírek szerint a Sun Microsystems vezetése a Novell felvásárlásán gondolkodik, amely az egyik legnépszerűbb Linux disztribúció tulajdonosaként nagymértékben javítaná a vállalat helyzetét a szerverek és munkaállomások piacán.

A 2,64 milliárd dolláros tranzakció lebonyolítása rendkívül kellemetlen lenne az IBM számára, amely a Red Hat túlzott megerősödésétől tartva nemrég bejelentette, hogy személyi számítógépeit a Novell tulajdonában lévő SuSe disztribúcióval együtt forgalmazza majd. "A végleges döntés még nem született meg, és szeretnénk minden lehetőséget megvizsgálni" - hangsúlyozta Jonathan Schwartz, a Sun operatív igazgatója az újságíróknak adott nyilatkozatában. "A Sun rendkívül előnyös helyzetbe kerülne, mivel a Novell tulajdonában lévő operációs rendszer sikere egyúttal az IBM érdeke is" - jelentette ki Schwartz, és nyilatkozatában utalt a Microsoft példájára, amely a Nagy Kékkel folytatott együttműködés révén vált a világ legnagyobb szoftvergyártójává.

A Novell felvásárlása rendkívül jelentős lépés lenne, de piaci elemzők szerint több szempont is ellene szól. A Sun összes mozgósítható tőkéje mintegy 7,6 milliárd dollárt tesz ki, míg a Novell ára eléri a 2,64 milliárd dollárt. Ráadásul a tavalyi évben a Sun sokkal olcsóbban megvásárolhatta volna a SuSe-t, de nem tudtak lépést tartani a Novellel szemben, amely az IBM támogatásával 130, majd végül 210 millió dollárra emelte ajánlatát. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a vállalat vezetését elsősorban a SuSe érdekli, hiszen a Sun és a Novell által fejlesztett alkalmazások nem sokban térnek el egymástól. Schwartz többször is kijelentette, hogy a Novell egyéb termékei "sokkal kevésbé érdekesek". A Novell és az IBM egyelőre nem kommentálta a bejelentést, de minden bizonnyal nem hagyják válasz nélkül a Sun elképzelését, amely merőben új helyzetet teremtene a szerverpiacon.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások